This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Arany János: Sillaõnnistamine (Híd-avatás in Estonian)

Portre of Arany János

Back to the translator

Híd-avatás (Hungarian)

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
   És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
   Ez az utolsó tétemény:
   "Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak
   Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
   - Most már remény nélkül, magán -
   Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
   Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
   S vidám zenével körmenet:
   Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
   Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
   Tornyában sorra elveri; -
   Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
   Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
   Kél egy-egy árnyék a habon:
   Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
   S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
   S ujjonganak mindannyian:
   "Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
   Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
   "Egymásé a halál után!"
   S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
   Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
   Igy szökni tisztesebb nekem!"
   S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
   A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
   "Én a becsűletet, - pedig
   Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
   Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
   Az elsőt; pénzem elfogyott:
   Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
   Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
   A létet: mégis nyomorog! -
   Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
   Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
   Öltözni és vetkezni kell!"
   Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
   Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
   Mely megveré Napleont!"
   A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
   Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
   "Lábszijjra várt a mesterem:
   No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
   S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
   S elvette Alfréd a hugom'!"
   Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
   Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
   És íme, az lőn bosszuló:
   Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
   Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
   Vagy mint csoportos madarak
   Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
   Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
   Zúg fel s le, mint malomkerék;
   A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
   Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
   Nő a veszélyes forgatag:
   Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
   Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
   Mire az óra egyet üt:
   Üres a híd, - csend mindenütt.

1877 aug. 22



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Sillaõnnistamine (Estonian)

Poiss ütles: „Kaks või mitte ühtki!”
Kaart jookseb; lauale läks leht…
Ei tagasi saa võtta ühti:
on viimne panus juba teht.
„Noor elulootus ongi pehk.”

Kaart jättis jooksu — poisil läigib
kuum higihelmes otsa ees.
On panus läinud!… Mängur käibki
— kel üksi, lootuseta meel —
nüüd hilja öösi rännuteed.

Uus sild jõe kohal kõrgub kangelt,
veel lehvib lippe kirevaid:
usk pühitses ta täna rangelt
ja rongkäik laulel lõbusail:
ta nimeks „Püha Margit” sai.

Poiss jõuab keskele, kus viimne
neet meistritel on silda lööd;
kõik nelja linna tornikiivrid
reas piitsutavad südaööd —
all tähed tuhanded kui söed.

Kui kellad löövad piudi-paudi,
üks jämehäälne, teine peen,
ta pahupidi tähti naudib,
hulk varje kerkib lainte seest:
laps, neiu, noormees, vanamees.

Pead kerkivad, ei tea, mis teha,
käib ringi uudishimus silm,
siis ilmub vee alt terve keha,
kõik hõiskavad: „Ennäe, uus sild —
kõik õnnistama, rõõmus ilm!”

„Hei, tulge!… Tuvikesed, teie!”
Luikvalgeis rõivais peig ja neid
veel sülelevad sillal seistes:
„Ka surnult lahku ei saa meid!”
Ja langevad — kui eluteil.

Aplaus käib. „Miljonäril täitub
nüüd aeg: no julgelt, vanataat!” —
„Kui kõik mu võlglased on läinud,
on aus, kui lähen mina ka!”
Veepeegel all on jälle klaar.

Siis kutsumata tema perra
veel tuleb kolmas, neljas ka:
„Ma olen kaotanud quaterno!”
„Ja mina au — mis sest, et ta
sain neljakümne aastaga.”

Ring pruunis laines rõngaid riivab,
kui rahvast neelab jõgi lai.
Üks poiss veel tuleb: „Käisin priimas
veel eile; raha otsa sai,
ei antud: kargan jalamaid!”

Aus rauk, kel habe lumivalge,
kesk silda lööpab haigena:
„Mind toitis see, kui olin kange,
nüüd aga väeti olen ma!” —
Ta võta, vetepillerkaar!

Tuim nägu pooles mingis, kõhtu
suur proua kannab, õnnetu:
„Kuis piinab elu, hommik, õhtu —
vaid kinni-lahti riietu!”
Ka selle neelab lainte suu.

Üks vingus mehekogu kaua
teeb kära, naerab, kortsus kulm:
„Ma olen marssal, kelle saua
Napoleon kartis nagu tuld!”
Käib ringi sosin: „See on hull!…”

Üks kasimata poiss ta selga
seal kargab, valjult röhatab
ja kaasa lennata ei pelga:
„Mind meister ootab rihmaga —
eks näis, mil armu annab ta!”

„Ma olen rikas,” hüüab teine,
„ning rohkem naudinguid ei tea! —”
„Ma olin talle truu veel eile
ning Alfréd võttis õe mult hea!”
Kõik lähvad teele hanereas.

„Duellil kukkusin ma läbi:
must kuul, sa mine kõige ees!”
„Ma unustasin au ja häbi
ja näe, sai kättemaksuks see:
ma valin peiuks Doonau vee. —”

Ei enam üksi: suures peres
välkkiirelt, tummalt karglevad
nad nagu lennukalad meres
või linnud, kui need tõusevad
tuul tiivus, lendu parvena.

Kui hiigelsilmast pisar langeb,
hiidvetemull all tantsu lööb;
poolkaares isetapulaager
kui veskiratas keerleb öös;
Doonau nad võidab, ära sööb.

Poiss vaatab pealt… ta silm on pime,
meel segi, enam neid ei näe;
ent siis, kui tihedamaks tihe
veekeeris paisub, kõigest väest
ta tunneb: vool tal haarab käe.

Sel tormil pole vastupanu,
ei ühtki väge ilma pääl —
see nõiaring on murdumatu. —
Kui kell lööb üks, sild tühjaks jääb
ja vaikib viimne linnahääl.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.scribd.com

minimap