Babits Mihály: Il credo (Hiszekegy in Italian)
|
Hiszekegy (Hungarian)Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek, istent látok, ezert, s nem szomorú a világ. Egyike gyilkos, a másika áldott, másika részeg, egyike zengő ég, másika néma virág. Mind hatalom, de nem egyenlők az erőre; ha egy int gyakran a másik fut; gyakran a másika fél. Egyike fényes, a másika vak; hogy lenne ez egy mind? Semmi az ami csak egy; semmi sem egy, ami él. Nem hiszem én az egy istent; hiszem az ezer istent: azt aki adja a fényt; azt aki adja a dalt; azt kivel a kin is édes, azt kivel a mocsok is szent; Kronost az öreget s Bacchost a fiatalt; az arany Aphroditét s minden derüs égi mosolygót; holdnak szűz erejét, Artemisz enyhe nyilát; Zeüszt a komor dörgőt s Próteüszt a tengeri bolygót; és a nyilas napot is, mely a világra kilát; Gabnaadó bus anyát s lányát, a vidám hazajárót; erdei lyányokat is s a fura furtfülü Pánt; látom amint a Moira köröttem fonja a hálót s olykor az Eümenidák vércsepegős szeme bánt Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre bárha nem is hisz már bennük a léha világ: egy isten se szorúlt a hitre s az emberi kegyre egyike zengő ég, másika néma virág.
1911
|
Il credo (Italian)Non credo in un Dio unico, perché in ogni luogo, ne vedo un migliaio, e non è triste il mondo. Uno è omicida, benedetto l’altro, ubriaco il terzo, uno è il ciel’ tuonante, l’altro un fiore muto. Ognuno è un potere, ma non con la stessa forza, se uno esorta, l’altro scappa, il terzo ha paura. Uno splende, l’altro è cieco; come fa esser’ unico? Uno non è niente; di quel che è vivo, niente è unico. Non credo in un Dio unico; ma credo in mille; in quel’ che dà il canto; in quel’ che dà la luce; con uno è dolce lo strazio, con l’altro il luridume; Credo in Cronos, il vecchio e Bacco, il giovane, in Afrodite dorata e in tutti celestiali ridenti; nella forza della Luna, nella freccia di Artemide, nel Zeus il fragoroso, Prometeo,il marino vagante; e anche nel sole, che del mondo ha la sua visione; la Dea triste del raccolto, sua figlia gaia e errante; le ragazze dei boschi e Pan con le orecchie curiose; vedo come intorno a me Moira tesse la sua rete, mi dolgo, per gli occhi insanguinati di Eumenidi Gli Dei son vivi, e anche se il mondo è vanesio, e non ci crede, sente il loro potere: non v’è un Dio che sente necessità della grazia umana o della fede, uno è il ciel’ tuonante, l’altro un fiore muto.
1911
|