This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Babits Mihály: Feito um estranho arauto… (Mint különös hirmondó… in Portuguese)

Portre of Babits Mihály

Mint különös hirmondó… (Hungarian)

Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot
mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este
kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket
sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál
 
s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?
vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott
tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat
vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl
 
gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta,
balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért
ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves
 
jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és
a konok isteneket vakítva lobogjon az égig
szellem és szerelem - jól tudta ezt a hegyi hírnök
s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös,
 
korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap
kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos
bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak,
mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból:
 
akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes
völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről
és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van!
nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van!
 
úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több
forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem
úgy feszűl a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit
bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak
 
versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült
népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre
nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor
állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb
 
tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké -
óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek
ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden
emberi történés! a tél puha lépteit hallom,
 
jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon,
csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha
tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,
megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Feito um estranho arauto… (Portuguese)

Feito um estranho arauto que não sabe de notícia,
pois passara o verão no topo da montanha e quado,
à noite, as luzes da cidade embaixo se acendiam,
não as via maiores nem mais claras que as estrelas,
 
e, se ouvia um zumbido, especulava: carro? avião?
ou lancha no Danúbio vítreo? e se no vale ecoava
difuso um fragor surdo, deduzia que: trabalha o
pedreiro ou, na ribeira oposta, o mau vizinho testa
 
metralhadoras – dava-lhe na mesma! ele sabia
que a raça humana é tola, inquieta, estraga o que há de bom,
constrói durante séculos e, em rixas de criança,
destrói tudo de novo, o espólio amargo das quadrilhas
 
a instiga mais que o florescer da terra ou do que a chama
do amor e da razão cegando céu acima os deuses
sempre obstinados – ciente disso o arauto da montanha
se escondeu, longe das notícias; mas, se açoite em mão,
 
o vento chega embriagado, e, em fuga, o sol cruel
sorri lascivo enquanto deixa as frondes – ex-amantes
que, em dor suicida, empalidecem oscilando como
dançarina que, enferma, morre em meio à dança – o arauto
 
se ergue e, com seu cajado, desce aos vales populosos,
tangido da montanha por grandes notícias; quando
lhe perguntam, porém, quais são, só sabe: que é outono!
e alardeia o que todo mundo sabe: que é outono!
 
minhas notícias são assim – e como há mais nascentes
nos montes mais nevados, o meu velho coração
também transborda de palavras: que notícias trago
no entanto? e que me importam? ferve o mundo onde competem
 
dias com anos e estes com os séculos, agitam-se
doidos os povos: e daí? contemplo o outono apenas
e o sinto como os mansos animais e as plantas sábias,
sinto que a terra adentra áreas do céu mais apagadas,
 
que seu alento, como o dos amantes, enlanguesce –
ó santo Ritmo, grão ritmo do amor eterno, ritmo
dos anos e dos versos do Senhor – como é minúsculo
tudo de humano – eu ouço os passos tímidos do inverno,
 
já vem o tigre branco que se estende sobre os campos,
que range os dentes, morde, move os membros preguiçosos,
mancha a paisagem com seus pelos e, indo embora, embrenha-se
nas selvas olorosas de uma nova primavera.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.dicta.com.br/edicoes

minimap