This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kosztolányi Dezső: Posmrtni govor (Halotti beszéd in Croatian)

Portre of Kosztolányi Dezső

Halotti beszéd (Hungarian)

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

1933



Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Posmrtni govor (Croatian)

Vidite, drugovi, mrtav je, ispario
ostavio nas. Sve nas prevario.
Poynavasmo ga. Ne bješa velik nit izvanredan.
Tek srce, našem srcu drag i ugodan.
Nema ga više,
sad je zemljica.
Joj, raspala se
jedna riznica.

Primjer baš ovaj nek vam je poučak:
takav je čovjek. Jedinstven primjerak.
Ne živje takvih više, tek jedan, nek se zna,
na istom stablu nisu jednaka lista dva
i njemu nikad neće biti slična.

Pogledajte tu glavu, ta dva sad bezlična
draga oka. Pogledajte tu ruku sivu
što pada sad u maglu neizrecivu
ukočena ko kamen,
ko relikvija, znamen
na kojem klinastim pismom piše sjajna
jedine jedinke života drevna tajna.

Ma tko da bješe, sjaj, toplina bješe.
Svak znao ga i javljao: on bješe.
Kako je ovo il ono jelo najradije htio
i govorila mu usta što ih zapečatio
sad mir, i kako nam u ušima glas bio
njegov ko hram što se u moru utopio,
kako još nedavno za svoj stol jw sjeo:
„Sinko, malo sira sada bih pojeo“,
il kako je vino pio, ko dijete
buljio u dim iz svoje cigarete,
kako je hodao, telefonirao
i šarene niti snova prebirao:
kako mu na čelu sjao znamen fini
međ milijunima da je on jedini.

Možeš ga tražiti, nećeš ga pronaći
ni tu, ni u Africi, na pol možeš zaći,
u prošlosti krenuti, u budućnost sklada
rađat će se ma tko, ali on – nikada.
Nikad više
uz bledunjav smiješak neća da uzdiše.
Presiromašna je vila kob što tvori
da ponovo čudo jedinke te stvori.

Slatki prijatelju, sve to jako liči
na nekog čovjeka smišljena u priči.
Na njega je život jednom tek mislio,
a mi se raspričali: „Eto, živ je, čio...“
Onda se na njega teret neba slio
a mi već plačuć pričamo: „Tek bio...“
Eno ga, leži, snažan, borben lik
kao svoj vlastiti skamenjen spomenik.
Ne probude ga suze, riječi, lijek...
Na zemlji tek jednom provedeš svoj vijek.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap