Kalász Orsolya: Ráolvasó
Ráolvasó (Hungarian)Amikor az Utazó Medve nem szomjas és nem éhes, ha nem gyötri sem fáradtság, sem nyugtalanság, nem fázik és melege sincs, amikor nem érez sem örömet, sem bánatot, akkor szerelmed sebét két történettel gyógyítja:
A nő, aki elutazik egy városba, ahová a férfi csak bonyolult engedélyekkel követhetné, de nem akarja követni, ott a nő egy este sírva és öklendezve, megeszi a papírt, amelyre a férfi felírta a telefonszámát, rögtön azután fejből tárcsázza a számokat, hogy megmondja a férfinak, mindent elvesz tőle, mindent, mert ettől a pillanatól fogva ő született abban a kis faluban és nem a férfi, hogy mostantól nem a férfi, a nő jobb térde alatt van az a függőleges heg, és a férfi nehéz teste alatt ívben feszülő nők kemény mellbimbóját ő fogja csókolni, és már soha a férfi, de akkor sem veszi fel senki a telefont.
És a krónikásnő, aki azt álmodja, hogy egy városban sétál, ahol nagyon sok kávéház van, és végül bemegy abba, amely előtt szelíd sakálok napoznak. Az egyik asztalnál egy férfit és egy nőt lát, akik egymásra nyújtják a nyelvüket. A nőé tűrkíz színű, a férfié kármin. Hol közelednek, hol pedig távolodnak, de összeérni egyszer sem engedik. A krónikásnő közelebb lép, hogy megbizonyosodjék, valóban nem érnek-e össze, de ekkor szeme megpattan, onnan apró kislányok pördülnek ki és visongva szaladnak narancsszín pezsgőporért, átlátszós nyalókáért és selyemcukorért. A krónikásnő vakon belekapaszkodik az óriásnő izmos karjába, akinek arcpórusaiban legyek pihennek, de fölröppennek, amikor énekelni kezd: »férfi nyelv és nő nyelv nő nyelv és férfi nyelv papír és kút: a víznő eláztatja a papírt olló és papír: a papírt vágja a férfiolló kút és kő: a nőkkő elzárja a nőkutat kút és kút: a kútban elsüllyed férfi és nő olló és olló: kő és kő férfi kút és férfi kő nők papír és férfiak papír, nő és férfi: én és én nyelvetek jobb és bal haléntokomon át fejembe hatol, és ott összeér.« A krónikásnő ekkor megérzi, hogy az óriásnő szelídített sakáljainak egyike a combjának dől. Így, mindketten átadva a testük súlyából a másiknak, pihennek egy kicsit.
Másnap reggel a fenevad a szokottnál bőbeszédűbb: »Most elmehetsz, menj odakint jó az idő, igyál az egyik levegős teraszon kávét sok tejjel, olvasd el a napilapokat. Sétálj és ne gondolj rám, szükségtelen, majd küldök érted.« Odakint színtelen az ég, úgy ragyog a nap.
|