This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Győrffy Ákos : A völgy emlékei

Portre of Győrffy Ákos

A völgy emlékei (Hungarian)

Valahol itt készülhetett az a fotó hetven évvel

ezelőtt, nagyanyám még egészen fiatal, húsz

se lehet, két másik lány mellette, napszámosok

a szigetről, akik egyszer a forrásnál látták az

az ördögöt, ott ivott az ördög a Király-kútból,

 

szedik a málnát a fotón, egy felhő pereme még,

egy hetvenéves felhő, ami látszik, és valami

a hegyből is mögöttük, nagyjából az a rész, ahol

most épp rákezd egy kakukk,

 

akkor még az ismeretlen katona sírja sem volt

meg, ahol a biciklit hagytam, nem volt még ott

az a sír, valószínűleg német katonáé lehet,

errefelé vonultak vissza, fölfelé a völgyben,

 

a háború után tele volt az erdő mindenféle

eldobált felszereléssel és mindenféle oszlásnak

indult, szétszóródott testrésszel,

 

nagybátyám gyerekkorában hazavitt innen egy

pár katonai csizmát, és csak otthon vette észre

nagyanyám, hogy a csizmákban, pont addig,

ameddig a csizmaszár ért, benne voltak a

rothadó lábszárak is,

 

és egy halántéknál átlőtt sisak, amit hazahozott,

gyerekkoromban még megvolt, aztán egy

lomtalanításnál eltűnt, szépen látszott a golyó

bemeneti és távozási helye, ahol távozott,

mint egy virág szirmai, olyan szabályosan

nyílt szét az acéllemez,

 

és a gyümölcsösök, az elvadult gyümölcsösök,

kúszónövények fojtják meg az amúgy is félholt

fákat, tavasszal látni csak, fentről, a fennsíkról,

amibe a völgy felső vége torkollik, virágzáskor

az évről évre halványabb, szabályos, hófehér

téglalapokat, a hajdani gyümölcsösök lassan

szétbomló rendszerét, de ebbe a hófehér

szabályosságba egyre több zöld folt kerül,

ahogy a területet visszaveszi az erdő,

 

nem tudok mást, csak mozdulatlanul nézni,

hogy mi történik, lassú és megy valami felé,

 

inkább érezni lehet, hogy megy, ők érezték-e,

ebből a forrásból ivott a nagyapám, a nagyanyám,

anyám kislánykorában, most meg én, egyre

kevesebb benne a víz, és nem is lehetne már

inni belőle, mert szennyezett, ahogy a környék

szinte összes forrása rég szennyezett már,

alig folyik a csőből, és állott szaga van,

 

1885 van belevésve a cső fölötti kőlapba,

anyai dédszüleim gótbetűs imakönyvében

láttam hasonló számokat, ilyen írás nincs

már, így ma nem ír senki,

 

nézem magam a forrás vizében, nézem azt

a lebegő arcot odalent, nézem az utat, ahol

reggelenként mentek fölfelé, vállukon kapával,

hátikosárban a kenyér, a szalonna, demizsonban

nagyapám bora, a mézesfehér,

 

valaminek itt kellett maradnia belőlük, a völgy

emlékeiben kéne kutatni utánuk, hogy lehetne

szóra bírni a völgyet, a forrást, a forrás vizéből

hová tűnt az arcuk, ha nem látom az arcom a

vízben, hová lesz,

 

kikoptatta a forrás medencéjét a víz,

legömbölyítette a széleit, mint nagyanyám

rózsafüzére, tökéletesre kopott,

 

az ördög visszatér-e egyszer a forráshoz,

az ördög talán most is itt van, ő tette

ihatatlanná a forrásokat,

 

mosolyognak hárman, a három fiatal lány

a képen, fölöttük, a felhő előterében, először

azt hittem, kosz, kapargattam, de nem

jött le sehogy, aztán nagyítóval megnéztem,

hogy mi az ott, az a fekete pont az égen,

egy madár, talán egy egerészölyv lebeg

egyhelyben a hetvenéves égen, és

valaminek az árnyéka még a kép szélén,

félig a málnabokrokon, egy alaktalan

árnyék, amint elérni készül őket.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

minimap