Szabó Lőrinc: Skjønnhet, et øyeblikk (Szépség, egy pillanat in Norwegian)

Mint nyomorult proli az elrobogó

nagyúr után,

úgy néztem utánad,

üdvözűlve és megalázva.

Egy pillanat volt az egész,

arra sem elég,

hogy tested felé

ugorjon véremből a vágy,

arra sem,

hogy igazán megláthassam

mindenható szépségedet:

egy pillanat volt az egész

s utána értelmetlenül

néztem a semmibe,

mint a sebesült, aki érzi

buggyanó vére melegét,

de még nem tudja,

honnan s hol érte golyó:

– egy pillanat volt az egész

s most mégis vezekelni kéne,

káromkodni, dühöngeni,

tiporni, ölni,

téged, magamat,

mindent,

mert ez az egy pillanat is

elég volt,

hogy gondolatban

megtegyek minden

becstelenséget kedvedért.

Som en ussel stakkar, måpende

etter den forbikjørende Høye herre,

har jeg stått og sett etter deg,

salig og ydmyket.

Det hele varte et øyeblikk,

ikke engang lenge nok til

at begjæret etter din kropp

kunne springe ut av mitt blod,

heller ikke lenge nok til

at jeg virkelig kunne ha sett

din allmektige skjønnhet:

det hele varte et øyeblikk

og deretter stirret jeg

uforstående inn i Intet,

som en såret når han føler varmen

av sitt utstrømmende blod,

men ennå ikke vet

hvor kulen kom fra eller hvor den traff ham :

— det hele varte et øyeblikk

og likevel måtte jeg sone det Nå,

banne, rase,

tråkke, drepe

deg, meg selv,

alt,

for også dette ene øyeblikk

var nok

til at jeg i tankene

kan begå hver mulig skjendighet

for din skyld.