This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Szilágyi Domokos: Alla frontiera (Határok in Italian)

Portre of Szilágyi Domokos

Határok (Hungarian)

Határokon járok örökké,
mindig csak a határokon;
ami inneni, ami elérhető:
végül is fájni kezd,
fájni, hogy megtudjam az odaátot,
s hazudom is, hogy megtudom,
vár a határokon
a szent hazugság, a remény,
vár - várom, várjuk mindannyian,
itt, a határokon;
tágul a határ, követem,
indulok, megyek - tágul a határ,
így lesz átléphetetlen,
így leszek egyre gazdagabb,
s annál sóvárabb, minél gazdagabb.
Határokon járok örökké,
örökké hazudom
magamnak is, nektek is
- mindenkinek! -:
hogy átlépem majd, magammal viszem
szomorú poggyászként a Földet, -:
megvámolják majd, mert van, van határ,
amelyen át nem engedik
poggyászomnak gyilkos felét,
őrült felét, képmutató felét,
hullafoltos felét, zimankós,
havakkal könnyező, halállal
teljes felét, és elválik, igen,
elválik a hazugság a reménytől,
millió-éves házasság után,
s addig is, addig is,
járom a határt, járva járom,
s minél könnyebb poggyásszal lépek át majd,
annál mélyebb nyomokat hagyok a talajban.



PublisherKriterion, Bukarest
Source of the quotationKényszerleszállás. Összegyűjtött versek

Alla frontiera (Italian)

Mi aggiro perennemente alle frontiere,
sempre solo alle frontiere;
quel che è di qua, quel che è raggiungibile:
alla fine incomincia a dolermi,
mi duole, perché vorrei sapere cosa c’è oltre,
e inganno me stesso, che lo verrò a sapere,
alle frontiere mi attende
la menzogna sacra, la speranza,
attende – lo attendiamo, lo attendiamo tutti,
qui alle frontiere;
la frontiera si dilata, la seguo
mi incammino, vado – la frontiera si dilata
cosi divenne invalicabile,
cosi sarò sempre più ricco,
quanto più ricco, tanto più avido.
Mi aggiro perennemente alla frontiera,
dicendo eternamente bugie,
ingannando me stesso, voi e
- tutti quanti! -
che la varcherò, e come un triste bagaglio
porterò con me la Terra, -
lo gabelleranno, perché c’è, c’è la frontiera,
dove la metà del bagaglio non faranno passare,
la metà assassina, la metà folle, la metà ipocrita,
la metà macchiata di cadaveri,
la metà che è solo con la morte è compiuta,
piangendo lacrime ghiacciate,
e si disunirà, si, si disunirà la menzogna
dalla speranza,
dopo un matrimonio durato milioni di anni,
intanto, intanto mi aggiro alla frontiera,
camminando mi aggiro,
e con quanto più leggero bagaglio la varcherò,
tanto più profonde impronte lascerò nella terra.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap