This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pásztor Béla: Indiánok és a halál

Portre of Pásztor Béla

Indiánok és a halál (Hungarian)

Nehéz földszagú nyári alkonyat volt,
A rózsák fullón tárták szirmukat,
Ültünk öcsémmel, mint két indiánok,
A bokrok sárga sátora alatt.
 
Ő négyéves volt, én meg tíz lehettem.
Fejünkön tarka varjú-jércetoll,
Ő Őz volt, ama szelíd, szőke Főnök,
En meg a kócos Fekete Bagoly.
 
Mesélj valamit, szólt öcsém - s meséltem:
„...ekkor meghalt a vén indus király. ”
Mi az, hogy: meghalt? - kérdezte szomjúan.
Mi az, hogy: meghalt? Mi az, hogy: halál?
 
Kérdezte százszor s én úgy néztem rája,
Mint népükre a sötét jóspapok.
Gonosz gyönyörrel futotta át testem
Az elmondatlan, rémséges titok.
 
Még vártam - s mögöttem a domb két ormán,
Mint oltártűz, úgy bíborlott a Nap,
Sötét köpenyként hullt fűre az árnyam,
Hogy kitártam két vézna karomat.
 
Még jó lehettem volna, mesehídon
Vihettem volna át a rém felett,
De gonoszul úgy harsogtam öcsémre
E szó értelmét, mint ítéletet.
 
„A halál az - hogy a levél lehullik
És pókhálóknak repül a bogár.
A hintalónak eltörik a lába,
S a búgó csiga nem búg soha már!”...
 
„És én?” Te is! - „és anyus?” Ő is meghal!
És meghal mind, mi él, repül, mozog!...
(Ekkor egy csillag konyult le az égről.)
„A csillag is?” Az is, nézd - láthatod!
 
„Akkor hát fussunk, fussunk a haláltól! ”
De feleltem: elfutni nem lehet!
Gyilkos és hideg vérbírája voltam,
Es úgy néztem rá, mint kísértetek.
 
Ő négyéves volt, én meg tíz lehettem.
S a lehullt idők függönyein át,
Még most látom: a halált már sejtő,
De reménykedő, rémült mosolyát.
 
Es látom, amint sírva fut a kerten
A ház felé, s én: fekete madár,
Csapongó karral szállók a nyomában,
Kegyetlenül, mint maga a Halál...
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
PublisherMagvető Könyvkiadó
Source of the quotationVálogatott versek
Publication date

minimap