Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Vrchlický, Jaroslav: Árnyék (Stín Magyar nyelven)

Vrchlický, Jaroslav portréja
Répás Norbert portréja

Vissza a fordító lapjára

Stín (Cseh)

Vřel cirkus jako vasa přeplněná.
Dav čekal. Do areny vešla žena,
za každou ruku jedno dítě vedla,
víc nechvěla se, pouze v tváři zbledla,
když uzřela ten zástup jásající;
pak na své děti hledla, bolest v líci
a v pohledu tom toto bylo psáno:
"Mé zoufalosti přece svitlo ráno,
než dík, můj bože, na kříž u svých dveří
jsem nešlápla a nechala se v šeři
i s dětmi zajmout, vrhnout do vězení.
Já věděla, že pomoci juž není,
jsem odhodlána, vítám svoje muky.
Však tyto děti! žádné mojí ruky
se spustit nechcenechce, a přec to být musí!
Mám vidět, jak je trhá tigr v kusy,
to vidět musím, tak zní rozkaz kata.
Dí křesťanka: "Tvá vůle staň se svatá!"

Však matka praví: "Věčný Bože, jsi-li,
spas matku ve mně, ušetř mi tu chvíli,
tak jako po tvém šlapala bych kříži,
tak zapři mne, ať nezřím jen, jak mříží
lev skočí a mé děti trhá lačný.
Ó jsi-li, pomoz, obestři mne mračny,
zdrť mne svým bleskem, šetř však matku ve mně."
Juž potleskem se otřásala země
i mříže padla, lev se mihnul skokem.
Tu žena zřela, kdosi velkým krokem
šel přes jeviště, obličej tak známý,
jak druhdy kráčel tichý nad vodami,
tak Ježíš zvolna bral se přes arenu
a přešel; jeho stín však mezi ženu
a mezi děti padl, velký, plný.
I neviděla žena nic, jen vlny
po sedadlech, hluk slyšela jak moře.
Na tváři hrál jí úsměv, odlesk zoře.



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásaptejteseknihovny.cz

Árnyék (Magyar)

Forrongott a cirkusz, mint egy túlcsordult váza.
A tömeg várt. Egy asszony lépett az arénába,
kéz a kézben két gyermekét vezette,
nem remegett; arcát sápadtság rejtette,
midőn tekintete átsiklott a tomboló csoporton
majd picinyeire nézett, arcára kiült a fájdalom,
s abba a tekintetbe ez írattatott:
„Iszonyom ellenére kihajnalodott
hálaként, Istenem, keresztre ajtóimban
nem tapostam, félhomályban hagytam,
hogy picinyeimmel rabságba vessenek.
Tudtam, hogy mentséget már nem lelek,
Elszánt vagyok, gyötrelmeim elfogadom.
Ám porontyaim! Öleli mindkét karom
és elengedni egyiket sem akarom!
Látnom kell, ahogy őket tigris marja,
látnom kell, ez a hóhér parancsa.”
„Szent akarat!” Menj keresztény asszonyka!

De így szól az anya: „Ha létezel, örök Isten,
pillanattól kímélj, anyát váltsd meg bennem,
mintha nyomdokodban követném a keresztfát,
rejts el, ne lássam a rács mögül ugró oroszlánt,
kinek álkapcsai éhesen tépik két picinyem.
Ó ha létezel, felhőbe rejts, segíts énnekem,
villámmal sújts le, anyát kímélj bennem!”
Remegett a föld tapstól önfeledten,
rács hullott, oroszlánugrás illant, elveszett.
Az asszony látta, hogy valaki igyekezett
- arca oly ismerős - színpadon át lépkedett,
mint amikor, némán vizek felett lépdesett,
úgy jött Jézus lassan át a küzdőtéren,
majd átkelt rajta és árnyéka éppen
asszony és porontyai közé hágott.
Az asszony csak hullámokat látott
a székeken, hallotta a tenger moraját.
Arcán mosoly űzte a hajnalpír sugarát.



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásasaját

minimap