Vrchlický, Jaroslav: Arany könnyek (Zlaté slzy Magyar nyelven)

Ne slzy rosné, jimiž zory líce
se skvěje, a jež slunce lehce slíbá;
Zde hoří zlaté slzy pryskyřice.

Jsem strom, do jehož kůry říznul osud
dost hluboko, až duše roní slzy,
a rány mé jsou nesceleny posud.

Mé slzy zlatem planou, písní zvoní
a stuhlé v jantar, vděkem jar, jež přešla,
jak na růženci zrna ještě voní.

Itt nem a harmat könnye csorog
hajnalpír könnyed napcsókolta arcán;
Itt gyantának arany könnye lobog.
 
Fa vagyok, kinek kérgébe fátum rontott
oly mélyen, hogy lelkem könnyeket ejt:
sok sérülésem ez idáig be sem forrott.

Könnyeim aranylón égnek, dalok csengenek
és borostyánkőbe dermedve, tavasznak hála,
rózsafüzér szemkéi még illatosan lebegnek.