Eich, Günter: Eső a hegyekben (Regen im Gebirge Magyar nyelven)

Die Wolken, die sich an den Bergen stoßen,

vergießen ihre Last.

Das Moos saugt Wasser wie ein Schwamm.

Zur Regentraufe

wird Farn und Fichtenast.

Die Wälder sprechen lauter miteinander.

Im schaumigen Getropf

am Wegrand hockt der Salamander

und hebt den Drachenkopf.

Das Feuer wartet. Im Gefühl der Nässe

mischt sich ein Schauder wie von Anbeginn.

Aus Schöpfungsnebel weht ein Hauch vergessen

jäh übers Blattwerk, als ein Frösteln hin.

Von Zeugung schwebt ein bangendes Entzücken,

Schlammblasen wölben schwellend sich im Sand,

Giftschleier über dem Amphibienrücken

sind schwefelgelb im ersten Blitz entbrannt.

A fellegek a hegycsúcsokba futnak,

és terhük lepereg.

Mint szivacs, esőt iszik a moha.

Páfrányok és fenyők

csak csorgó ereszek.

Erdők szava nő egyre hangosabbra,

sok csepp zeng szerteszét,

az útszélen gubbasztó szalamandra

felemeli sárkányfejét.

A tűz még vár. Nedvesség érzetével

- mint őskezdetkor - remegés vegyül.

Teremtő ködből illat, rég felejtett,

mint vacogás, a lombsátorra ül.

Nemzésből szorongás leng a gyönyörbe,

iszapbuborék homokon oson

méregfátyol varangyosbéka hátán

kénsárgán gyúl első villámokon.