Kaváfisz, Konsztandínosz: Második Odüsszeia (Δευτέρα Οδύσσεια Magyar nyelven)

Οδύσσεια δευτέρα και μεγάλη,
της πρώτης μείζων ίσως. Aλλά φευ
άνευ Ομήρου, άνευ εξαμέτρων.

Ήτο μικρόν το πατρικόν του δώμα,
ήτο μικρόν το πατρικόν του άστυ,
και όλη του η Ιθάκη ήτο μικρά.

Του Τηλεμάχου η στοργή, η πίστις
της Πηνελόπης, του πατρός το γήρας,
οι παλαιοί του φίλοι, του λαού
του αφοσιωμένου η αγάπη,
η ευτυχής ανάπαυσις του οίκου
εισήλθον ως ακτίνες της χαράς
εις την καρδίαν του θαλασσοπόρου.

Και ως ακτίνες έδυσαν.

                                   Η δίψα
εξύπνησεν εντός του της θαλάσσης.
Εμίσει τον αέρα της ξηράς.
Τον ύπνον του ετάραττον την νύκτα
της Εσπερίας τα φαντάσματα.
Η νοσταλγία τον κατέλαβε
των ταξιδιών, και των πρωινών
αφίξεων εις τους λιμένας όπου,
με τι χαράν, πρώτην φοράν εμβαίνεις.
Του Τηλεμάχου την στοργήν, την πίστιν
της Πηνελόπης, του πατρός το γήρας,
τους παλαιούς του φίλους, του λαού
του αφοσιωμένου την αγάπην,
και την ειρήνην και ανάπαυσιν
του οίκου εβαρύνθη.
                                 Κ’ έφυγεν.

Ότε δε της Ιθάκης αι ακταί
ελιποθύμουν βαθμηδόν εμπρός του
κ’ έπλεε προς δυσμάς πλησίστιος,
προς Ίβηρας, προς Ηρακλείους στήλας,—
μακράν παντός Aχαϊκού πελάγους,—
ησθάνθη ότι έζη πάλιν, ότι
απέβαλλε τα επαχθή δεσμά
γνωστών πραγμάτων και οικιακών.
Και η τυχοδιώκτις του καρδιά
ηυφραίνετο ψυχρώς, κενή αγάπης.

Odüsszeia - második és nagy -,
az elsőnél is nagyobb talán. De jaj,
Homérosz nélkül, hexameterek nélkül.

Kicsi volt atyai háza,
kicsi volt atyai városa,
és az egész Ithaka kicsi volt.

Télemakhosz gyöngédsége, hűsége
Pénelopénak, atyja öregsége,
a régi barátok, a nép,
az odaadó nép szeretete,
boldog megnyugvása a háznak
átjárták, mint örömsugarak,
szívét a tengerjárónak.

És mint sugarak nyugodtak is le.

                                     A szomj
elfogta a tenger iránt.
Gyűlölte levegőjét a szárazföldnek.
Álmát zaklatták éjjelente
a napnyugat kísértetei.
Elfogta a nosztalgia
a hajóutak iránt, és a reggeli
érkezések iránt a partokra, ahová
- micsoda öröm! - először lépsz.
Télemakhosz gyöngédségét, hűségét
Pénelopénak, atyja öregségét,
a régi barátok, a nép,
az odaadó nép szeretetét,
és békességét és megnyugvását
házának elúnta.
                             S elmenekült.

Mikor pedig Ithaka partjai
fokról fokra elhalványultak előtte
és teljes vitorlázattal hajózott nyugat felé,
az ibérek felé, Héraklész oszlopai felé -
messze az egész akháj tengertől -
érezte, hogy újra él, hogy
levetette súlyos kötelékeit
ismerős és családi ügyeknek.
És a kalandor szíve
gyönyörködött hűvösen, üresen szeretettől.