Mallarmé, Stéphane: A versajándékozás (Don du poème Magyar nyelven)

Je t'apporte l'enfant d'une nuit d'Idumée !

Noire, à l'aile saignante et pâle, déplumée,

Par le verre brûlé d'aromates et d'or,

Par les carreaux glacés, hélas ! mornes encor

L'aurore se jeta sur la lampe angélique,

Palmes ! et quand elle a montré cette relique

A ce père essayant un sourire ennemi,

La solitude bleue et stérile a frémi.

Ô la berceuse, avec ta fille et l'innocence

De vos pieds froids, accueille une horrible naissance

Et ta voix rappelant viole et clavecin,

Avec le doigt fané presseras-tu le sein

Par qui coule en blancheur sibylline la femme

Pour des lèvres que l'air du vierge azur affame ?

Iduméai éj gyerekét hozom, ím, vedd!

Fosztottan, feketén, halovány szárnya nyílt seb,

Üvegen,-mely arany- s fűszer-szinekben ég

S fagyos ablakon át, mely komor sajna még,

Angyali mécsre a pirkadat így zuhant rá.

Pálmák! és ahogy e kegytárgyat felmutatná

- Az apa egy gonosz mosolyt próbál magán -,

Már beleborzad a meddő, a kék magány.

Ó, a dajka, s vele lát lányod s fagyba-dermedt

Ártatlan lábatok világra jönni szörnyet;

S míg hangod cseng, akár hegedű, mint spinét,

Nyomod-e fonnyadó ujjal a mell csecsét,

Hol - szibilla-fehér - maga az asszony árad

Ajkakra, mik a szűz azúr legére vágynak?