Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Mallarmé, Stéphane: Prosa (Prose Magyar nyelven)

Mallarmé, Stéphane portréja

Prose (Francia)

pour des Esseintes

Hyperbole! de ma mémoire
Triomphalement ne sais-tu
Te lever, aujourd'hui grimoire
Dans un livre de fer vêtu:

Car j'installe, par la science,
L'hymne des coeurs spirituels
En l'oeuvre de ma patience,
Atlas, herbiers et rituels.

Nous promenions notre visage
(Nous fûmes deux, je le maintiens)
Sur maints charmes de paysage,
O soeur, y comparant les tiens.

L'ère d'autorité se trouble
Lorsque, sans nul motif, on dit
De ce midi que notre double
Inconscience approfondit

Que, sol des cent iris, son site
Ils savent s'il a bien été,
Ne porte pas de nom que cite
L'or de la trompette d'Été.

Oui, dans une île que l'air charge
De vue et non de visions
Toute fleur s'étalait plus large
Sans que nous en devisions.

Telles, immenses, que chacune
Ordinairement se para
D'un lucide contour, lacune,
Qui des jardins la sépara.

Gloire du long désir, Idées
Tout en moi s'exaltait de voir
La famille des iridées
Surgir à ce nouveau devoir.

Mais cette soeur sensée et tendre
Ne porta son regard plus loin
Que sourire, et comme à l'entendre
J'occupe mon antique soin.

Oh! sache l'Esprit de litige,
À cette heure où nous nous taisons,
Que de lis multiples la tige
Grandissait trop pour nos raisons

Et non comme pleure la rive
Quand son jeu monotone ment
À vouloir que l'ampleur arrive
Parmi mon jeune étonnement

D'ouïr tout le ciel et la carte
Sans fin attestés sur mes pas
Par le flot même qui s'écarte,
Que ce pays n'exista pas.

L'enfant abdique son extase
Et docte déjà par chemins
Elle dit le mot: Anastase!
Né pour d'éternels parchemins,

Avant qu'un sépulcre ne rie
Sous aucun climat, son aïeul,
De porter ce nom: Pulchérie!
Caché par le trop grand glaïeul.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.toutelapoesie.com

Prosa (Magyar)

Des Esseintes-nek

Hiperbola! emlék, ha ajzlak,
Éledsz-e, hogy babért arass,
Te, aki ma csak kusza rajz vagy
Egy könyvben, melynek kapcsa vas:

Mert akként gyűjtöm én a fennkölt
Szivek himnuszát, s oly szivós
Vággyal, mint fűvész- s imarend-könyv
Vagy atlasz anyagát tudós.

Körbe jártattuk, nézve széjjel
(Kettesben voltunk ott bizony),
Arcunk a táj sok kellemén, mely
Rád emlékeztetett, hugom.

Tekintély felhőz korszakunkra,
Míg ok nélkül beszélik e
Délről, amelyet a mi dupla
Önfeledtségünk tölt tele,

Hogy száz írisz lelőhelyének
- Ők tudják, mily jó volt e táj -
Nincs oly neve, mit megidézhet
Az arany trombitáju Nyár.

Egy szigeten, amelyre látványt
S nem látomást bocsát a lég,
A virágok kelyhük kitárták,
Bár erről nem esett beszéd,

Oly roppantra, hogy mind derengő
Körvonalat öltött, amely
Elterpedt testüket a kerttől
Mint hiány választotta el.

Eszmék, sóvárgás glóriája:
Lobogtam mindtől, látva, hogy
A nősziromfélék családja
Ez újabb feladatba fog,

Hanem e bölcs és csupa lágyság.
Nővér nem látott távolabb,
Mint jómagam, s odaadását
Kívántam viszonozni csak.

Civódás Szelleme! A csöndnek
óráján tudd, mily rengeteg
Liliom szökkent szárba, s följebb,
Mintsem azt fölfognunk lehet,

És nem miként a part zokog, ha
Egyhangún játszva hazudik
A teljességet híva-vonva
Ifjonti ámulatomig,

Hogy térképet és eget hallok
Örök léptékük lábnyomom -,
Míg a tűnt hab is arról vall, hogy
Sohasem létezett e hon.

Nem kell a gyermeknek a nagy láz,
S a leány ezt-azt sejtve már,
Fennen mondja a szót: Anasztáz,
Mely örök pergamenre vár,

Ősét mielőtt bármi hantnak
Járná - és bárhol - gúnyja át,
Mert Pulcheria névre hallgat,
Mit rejt a túl nagy kardvirág.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap