Illyés Gyula: The apricot-tree (Egy barackfára Angol nyelven)

I.
A kis barackfa
vállig sem ér.
De már barack van
ága hegyén.

Lábujjra állva
nyújtja feléd.
Mint szűz leányka
behúnyt szemét.

Állj csak elébe:
szál derekát,
hajtja és lépne,
futna tovább.

Piheg és illeg,
melege van.
Legyez, legyintget
divatosan.

Rázza ruhája
lebke díszét.
Pirulva várja,
hogy megdicsérd.

Folyton azt nézi
csak őt keresd.
Bálterem néki
még ez a kert.

II.
Estém ott töltöm
naponta nála.
Holnap is jöjjön, –
súgja utánam.

Fölzizeg lágyan,
ha visszatérek.
Rá még hatással
van a költészet.

Drága barackfám
veled álmodtam,
a zörgő szalmán
a hűs lugosban.

Mesgyénél, kútnál
szét-széttekintve
útnak indultál
hold-ezüst ingben.

Léptél, növelve
halkan a csendet.
Hoztad ölembe
jószagú tested.

Pirulva nézek
feléd azóta.
Nézz te is, kérlek,
félre pirulva.

The apricot-tree
Shoulder-high or less –
Look! an apricot
at branch-tip ripeness.

Stretching, straining,
holding out a prize,
the tree is a maiden
offering closed eyes.

You stand and wonder:
will she bend and sway
her slender waist or
step back, run away.

With quick breath shudders
from heat or passion,
fans herself, signals
in the high fashion.

Shakes the shimmering
pomp out of her dress,
then blushing she waits
for your compliments.

This garden a ballroom,
she gazes about,
anxiously, constantly,
wants to be sought out.

I spend each evening
all evening with her.
Come again tomorrow
she says in whisper.

She rustles softly
when I salute her.
It seems my poetry
can still transmute her.

Sweet apricot-tree,
in a dream I saw
the cool arbour, and you
on the crackling straw.

First you glanced around
anxiously, then left
the dark hedge, the well,
in your moon-white shift.

Your stepping increased
the silence gently,
brought me your body
soft and sweet-scented.

Since that dream I glance
towards you, flushing.
Please look at me too,
askance and blushing.