Petőfi Sándor: Es peinigt ein gedanke mich... (Egy gondolat bánt engemet... Német nyelven)

Egy gondolat bánt engemet:

Ágyban, párnák közt halni meg!

Lassan hervadni el, mint a virág,

Amelyen titkos féreg foga rág;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem!

Legyek fa, melyen villám fut keresztül,

Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;

Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe

Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... -

Ha majd minden rabszolga-nép

Jármát megunva síkra lép

Pirosló arccal és piros zászlókkal

És a zászlókon eme szent jelszóval:

"Világszabadság!"

S ezt elharsogják,

Elharsogják kelettől nyugatig,

S a zsarnokság velük megütközik:

Ott essem el én,

A harc mezején,

Ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül,

S ha ajkam örömteli végszava zendül,

Hadd nyelje el azt az acéli zörej,

A trombita hangja, az ágyúdörej,

S holttestemen át

Fújó paripák

Száguldjanak a kivívott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva. -

Ott szedjék össze elszórt csontomat,

Ha jön majd a nagy temetési nap,

Hol ünnepélyes, lassú gyászzenével

És fátyolos zászlók kíséretével

A hősöket egy közös sírnak adják,

Kik érted haltak, szent világszabadság!

Pest, 1846. december

Es peinigt ein Gedanke mich:

Im Bett zu sterben alt und siech,

Verwelken, wie die Blume still verdorrt,

An der des Wurmes Zahn verborgen bohrt,

Erlöschen still, wie Kerzenlicht vergeht,

Das in verlassner leerer Stube steht. -

Befrei mich, Herr, von solcher Not,

Gib jung mir einen schönren Tod.

Ich sei ein Eichbaum, den ein Blitz zerschmettert,

Oder der Sturm entwurzelt und entblättert.

Ich sei ein Felsblock, der im Donnergrolle

Das All erschütternd in den Abgrund rolle.

Einst treten alle Völker an,

Abschüttelnd ihrer Knechtschaft Bann,

Rot glühn die Wangen, rote Fahnen wehen,

Darauf die heiligen drei Worte stehen:

Freiheit für alle!

Dies Wort erschalle

Und halle brausend zwischen Ost und West,

Wo Zwingherrschaft zum Kampf sich stellen lässt;

Dort will ich als Held

Jung fallen im Feld.

Dort ströme mein Herzblut aus tödlicher Wunde.

Tönt jauchzend das Wort mir, mein letztes vom Munde,

Gehs unter im Schlachtenlärm, stählern und schrill,

In Hörnergeschmetter, Kanonengebrüll,

Und über mir her

Fort stürme das Heer

Auf schnaubenden Rossen zum herrlichen. Siege,

Derweil auf der Walstatt zertreten ich liege. -

Dort lese man mir die Gebeine auf,

Folgt der Bestattung hoher Tag darauf,

Wo man bei feierlichen Trommelklängen,

Umflorten Fahnen, dumpfen Trauersängen

Vereint begräbt die Braven, die ihr Leben

Für dich, du heilige Freiheit, hingegeben.