Azt hiszik, a politika fortélyai
foglalkoztatnak, azt hiszik, Mükéné sorsa.
Hercig, érzékeny Krüszothemisz kishúgom
erkölcsi túlajzottságot tulajdonít
szegény nekem, azt képzeli, apánk
fonák halálát nem bírom kiheverni.
Bánom én az otromba geci-gejzírt,
gyereke gyilkosát! Túl szappanos
volt a kád lépcseje – a bárd meg túl éles.
De hogy ez a borbélysegéd-képű Aigiszthosz
uralg s pöffeszkedik nyomorult városunkon,
s anyánk éltes, tokás vén kurvaként
enyeleg vele, negédeskedik – s mindenki úgy tesz,
mintha nem tudna-látna semmit. Színarany
hazugságként tündököl a Nap is
fölöttünk – istenek hamis pénze!
Hát ezért! Ezért! A feltolakodó undor okán
álmom és kenyerem a bosszulás.
S ez az undor nagyobb az isteneknél
Már látom, hogy Mükénét ellepi
a téboly és a pusztulás penésze.
