Petri György: L'oignon parle (A hagyma szól Francia nyelven)

Én akkor is csak csupa héj vagyok,
ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.
Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit
vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem
zárok magamba. Lévén csupa héj.
Héj héja, sőt a héj héjának héja,
sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.
Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem
lehet rád hatni. Hallom a tojások
roppanását… A tojás éjjelébe behatol
a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-
loccsantó kezed nem remeg
villával szétpüfölni a Magot?
– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.
Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,
Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,
ízlés szerint.
                       Tojás, fiam, ne félj,
kimúlni a korszakból, hol az ember
nem érti már a Természet szavát,
hol a Patak és Liget néma már,
s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt
hájára vettetnek a végső dolgok,
a magunkfajták –
Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt
füleket – szónk rekesztve egyesülni
a rántotta nagy mártíriumában.

Je ne suis que pure pelure.
Que tu me coupes en tranches, que tu me taffies en dés.
Hache-moi menu ! C'est le néant
que tu couperas - que je ne contiens pas puisque je ne contiens
rien. N'étant que pelure.
Pelure de pelure, et même pelure de pelure de pelure, et
même... Je ne m'arrête que par manque de place.
Et puis je ne tiens pas à faire l'important. Pas la peine
d'essayer de t'impressionner. J'entends déjà le craquement
des ceufs... La lumière électrique sacrilège pénètre
dans la nuit de l'œuf. Écraseur de germes, ta main
ne tremble-t-elle done pas en écrasant
à grands coups de fourchettes la Semence ?
- Tais-toi ma bouche ! Déjà grésille la graisse.
Bourreau, fais ton office : jette-moi dans la graisse,
bouffeur de symbole ! - que je me dore
selon le goût.
                  Œuf, mon fils, n'aie pas peur
de disparaître de l'époque où l'homme
a désappris le langage de la nature,
où le ruisseau et le taillis se taisent,
où se retrouvent enfin, sur le lard fondu
du plus impur des quadrupèdes, les plus ultimes
choses - nous -.
Mieux vaut, plutôt que d'assiéger
des oreilles closes - s'unir, tremblant de tous nos mots,
dans le grand martyre de l'omelette.