Pilinszky János: Grotlo (Kráter Szerb nyelven)

Találkoztunk. Találkozunk.
Egy trafikban. Egy árverésen.
Keresgéltél valamit. Elmozdítasz
valamit. Menekülnék. Maradok.
Cigarettára gyújtok. Távozol.

Leszállsz és fölszállsz.
Fölszállok és leszállok.
Cigaretta. Lépkedel. Lépkedek.
Egyhelyben járunk; mint a gyilkos
a járásodban gázolok.

Madárcsicsergés ahogyan
szememre veted születésem.
Azt, hogy itt állunk. Majd egy útszakasz
holtágában a motyogásom
gurulni kezd, legördűl óriás
tagjaidról és ama diadalmas
és vakító valamiről,
ami már nem te vagy.

Úgy érint elutasításod,
ez a parázna, kőbeírott suhintás,
hogy tekintetem - két kavics –
azóta is csak gurul és gurul
egy hófehér kráterben. Két szemem,
két szem pattog: az üdvösségem.

Sreli smo se. Susrećemo.
U trafici. Na aukciji.
Nešto si tražila. Nešto
pomeraš. Bežao bi. Ostajem.
Zapalim cigaru. Odlaziš.

Silaziš i uzletiš.
Uzletim i silazim.
Cigara. Koračaš. Koračam.
U mestu hodamo; kao ubica
gazim tvoje korake.

Cvrkut ptica je kako mi
prebacuješ da sam se rodio.
To, da tu stojimo. Potom u mrtvom kraku
jedne deonice puta počinje kotrljanje
mog brondanja, odvali se s tvojih ogromnih
udova i s onog slavodobitnog
i zaslepljujućeg nečega,
što više nisi ti.

Tvoje odbijanje, taj pohotan,
u kamen urezan zamah tako me pogađa
da mi pogled – dva belutka –
od onda se samo kotrlja, u snežnobelom
grotlu se kotrlja. Moje oči,
odskakuju oči: moje blaženstvo.