Spiró György: L'ultima sera (Az utolsó este Olasz nyelven)

     Az alagsori folyosó alacsony mennyezetén hiányosan mázolt fűtőcsövek, hámló vakolat, meleg, párás levegő, dróton lógó villanykörte. A férfiöltöző otthonos ajtaja nyitva, belépek, megállok.
     Öltözőszekrények hosszú sorokban, a terem közepén egymásnak háttal állítva, előttük, körülöttük deszkapadok, keskenyek, billegők. Öltözőszekrények szürkére mázolva, némelyiken címke a tulaj nevével, a felső harmadban szellőzőnyílások, három egyforma lyuk egymás mellett, bent szappandarabkák, zacskók kenyérrel, szalonnával, üres zacskók, üres üvegek, fésű, használatban elvékonyult törülköző, utcai és munkaruha, kötelezően lyukas talpú munkacipő. Egyforma, szürke szekrények. Ilyenbe zártuk be Ágotát egész éjszakára, mert beköpte, hogy döglött patkányokkal dobálóztunk a tetőn.
     Ezek urnák, látom meg hirtelen.
     Az öltöző kolumbárium.
     A címkék gyászjelentések.
     A mindenkori élők alagsora ez.

    Sul soffitto basso del corridoio seminterrato tubi di riscaldamento malamente imbiancati, intonaco che si sfalda, aria calda e umida, lampadina appesa sul filo. La porta familiare dello spogliatoio è aperta, entro, mi fermo.
    Armadietti in lunghe file, spalla a spalla al centro della stanza, di fronte, tutt’intorno panchine di legno, strette, traballanti. L’armadietti dipinti di grigio, alcuni con l’etichetta, col nome del proprietario, prese d’aria nella terza parte superiore, tre buchi uguali, all’interno pezzetti di sapone, buste col pane e lardo, bustine vuote, pettine, asciugamano liso dall’uso, abiti civili e da lavoro, scarpe da lavoro obbligatoriamente bucate. Gli stessi armadi grigi. In uno così abbiamo chiuso Ágota per tutta la notte, perché aveva spifferata, che avevamo palleggiato con i ratti morti sul tetto.
    Queste son urne, tutto d’un tratto lo comprendo.
    Lo spogliatoio è un colombario.
    Le etichette necrologi.
    Il seminterrato è dei viventi d’ogni tempo.