Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Márai Sándor: Settantadue (Hetvenkettő Olasz nyelven)

Márai Sándor portréja

Hetvenkettő (Magyar)

Mint a varázsló, ki hisz is, nem is
Elhagyták ember is, meg Isten is,
Súgva, mormogva, ismételve, félve
Fel suttogja vad igéit az égre
Így mondhassam el én is titkomat
A szó elszáll, a hús meg elrohad
De ami szónál, anyagnál erősebb
Megérintett, s lelkem, testem merő seb
Mint a bélpoklos, kin a Jel világít
Úgy jelölt meg örökre e világ itt
Láttam a titkot, s nem hallgathatok
A bűn füstje elfödte a napot
A túlsó partra láttam, a sötét fény
Igézetébe, hol a láng lobogva
Kel és elalszik, Sátán csipkebokra –

A világ messze van, már iszonyú
Ólom hangon vonít a háború
A parázs bűn perzsel mindent ma itt
Zsidót, keresztényt, európait
A házak ajtaját vérrel jelölték
Akiben hinni érdemes, megölték
Amiért élni érdemes, gyalázat
Ágyadban dög, bűzös barlang a házad
Pecérek kezén a hívők, s a hit is
Megnyíltak kapuid, Apokalipszis
A vérvád vijjog a világ felett
Aki ma csókol, holnap eltemet
Akit ma ölelek, holnap halott
Reggel elad, ki este ringatott –

A világ végén ülök, Babilon
Partjain, már a halált hallgatom
Az ég, a föld, a víz mind zengenek
Gyászoljon jól, ki világot temet
Sirasson jól, aki mindent sirat
Amit ma toll ír, mind: sírfelirat


(1944. Karácsony este)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://monostori.extra.hu

Settantadue (Olasz)

Come il mago, che crede, ma anche no, 
Abbandonato dagli uomini e anche da Dio,
Sussurrando, borbottando, ripetendo con
Paura bisbiglia i suoi verbi feroci al cielo
Che possa anch’io dire così il mio segreto,
La parola vola via, la carne s’è putrefatta
Mi toccò qualcosa più forte della parola
E della materia, or’ il mio corpo è una piaga
Come il lebbroso, che porta il Segno addosso
Così mi segnò qui per sempre il mondo
Vidi il segreto, tacere non mi è possibile
Il fumo del peccato aveva coperto il sole
Vidi la sponda opposta, nell’incanto della
Luce oscura, dove la fiamma sfavillando
Si alza e si smorza, roveto ardente del Demonio –
 
Il mondo è lontano, la guerra ulula
Ormai con una terribile voce plumbea  
Oggi qui, il peccato rovente brucia tutto,
Che sia ebreo, cristiano o anche europeo,
Le porte delle case avevano segnate col sangue
Chi meritava fiducia avevano fatto scomparire
Il motivo per cui vale la pena di vivere, infamia
Carogna nel tuo letto, grotta fetida la tua casa
I fedeli in mano ai carnefici, e anche la fede
Apocalisse, si son spalancate le tue porte
Sopra il mondo squittisce l’accusa del sangue
Colui che oggi ti bacia, domani ti seppellisce
Colui, che oggi abbraccio, domani sarà morto
E chi a sera mi cullava, mi venderà al mattino -
 
Sto seduto alla fine del mondo, sulle rive
Della Babilonia, ascolto ormai la morte
La terra, il cielo, l’acqua, risuona tutto
Chi il mondo seppellisce, porti pure il lutto
Siano afflitti coloro che rimpiangono tutto
Quel che la penna oggi scrive è: epitaffio.
 
(Sera di Natale, 1944.)
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap