Szüleimnek
„Hogyha kiáltanék, ki hallana engem
az angyalok rendjéből…?”
Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
A „bubamara”
lottón öt pénzt
nyertem,
de nem lett tőle soká
jó a kedvem,
mert napra-éj
csak kísértettetek:
te köményszemű
kisfiú-apám,
tüdőgyulladásból
alighogy kikelve,
önhitt mosollyal,
matróz-öltözetben,
majd ötven évvel
később, megszögelt
csípőddel,
de egyre csak rajongva:
tenger, tenger.
S te, anyám,
Matulji szépe,
és hatvanhat nyarán
kedvence az öreg Volosko
kétnyelvű matrónáinak,
szobra a Nyárnak,
bronzba öntve,
míg engem kínkeservesen
fogott, ha megfogott
a Nap.
Tegnap már úsztam –
mintha ti,
magát rég
kettétépő páros kagyló
messzesodródott szárnyai,
velem szívtátok
volna be a víz
átható hableány-szagát.
„Hogyha kiáltanék…”
talán küldene választ a tenger,
halk „Non omnis moriar”-t.
Malinska, 2010. július 26-án
