Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rába György: Alla morte del poeta (A költő halálára Olasz nyelven)

Rába György portréja

A költő halálára (Magyar)

Sz. L. emlékének

 

Fegyveredet te is leraktad,

csontkeretes szemüveged.

Ezt nem hittük volna rólad,

értelem cinkosa, bátyánk.

 

Késeiddel

héjakat hasogattál,

s mutogatták szemérmetlen sárga belsejük.

Írásaid kettészelt molekulák rendje, –

szörnyű rend

köszönti a várt végtelent.

 

Ki ad nekünk majd a lábadozó

világról röntgenképeket?

 

Hegyes orrod

vásznak embertelen nyugalmát,

menekülésed

tudásunk pályaudvari

rendjét bontotta meg, –

iratlan műveidben

torkukban rekedt tanuvallomással

hallgatnak költők, szerelem sáskái

és motortalan repülőgép.

 

Őrségen,

behúzott nyakkal

a támadás jelszavát fülelve

lézengtél felelőtlen civilek között.

S ágyúk össztüze dördült…

 

Most,

mikor fellebbezni mégy

a nagy egyetem szikár gyönyörébe

az ártatlant sújtó ítélet ellen,

mi magunkra maradva

kucorgunk a sarokban,

álló falak között,

de szabad ég alatt,

mint akinek feje fölül

légnyomás sodorta le a tetőt,

s védtelenekre,

eső tör ránk és téli fagy.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://dia.jadox.pim.hu

Alla morte del poeta (Olasz)

In ricordo di Sz. L.

 

Hai posato anche tu le armi

gli occhiali con la montatura d’osso.

Fratello, complice della ragione,

questo di te non avremmo mai creduto.

 

Con il coltello

avevi lacerato i gusci,

mostrando spudoratamente i loro interni gialli.

I tuoi scritti ordine delle molècule tagliati in due, -

ordine spietato

saluta l’infinito atteso.

 

Chi ci fornirà delle radiografie

del mondo convalescente?

 

Tuo naso appuntito ha scomposto

la calma del telo inumano,

la tua fuga,

l’ordine delle stazioni

della nostra conoscenza, -

nelle tue opere non scritte

nella gola incastrata testimonianza

tacciono i poeti, cavallette dell’amore

aeroplani senza motore.

 

In guardia

con collo ritratto

gironzolavi tra civili irresponsabili

orecchiando la parola d’ordine dell’attacco.

E’ detonò la scarica dei cannoni…

 

Ora,

che nel grande universo dello splendore adusto

sei pronto a ricorrere in appello

contro la condanna che colpì l’innocente,

noi rimasti soli

appollaiati nell’angolo

tra le mura in piedi,

ma sotto il cielo all’aperto,

come se da sopra le nostre teste

la pressione d’aria avesse spazzato via il tetto,

e su di noi indifesi,

pioggia e il gelo invernale incombe.

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap