Petőcz András: A Kicsi Asszony ölelése

Ha megölel engem a Kicsi Asszony,
hátamon mindig a bőröm karistolja,
tán éppen azért, hogy vért fakasszon.

Tépem a húsát, s imádom a testét,
és közben egyre csak a szemébe nézek.
Olyan, mintha szakadékba esnék.

Zuhanás, zuhanás mostanság minden!
Gondoltam, végtelen lesz velem az idő,
s magamat is végtelennek hittem.

De úgy van rendjén, kissé meghalasszon,
miként egy megvénhedt, szomorú lovagot,
ölelve engem a Kicsi Asszony.