Kálnoky László: La casa vecchia (A régi ház Olasz nyelven)

Egy gyomfölverte őszi kert vöröslik,

hol az égő avar

tüze tompán fénylik a ködön át,

és a kőszobrot ellepő bozótnak

ormótlan, zöld szoborformája van.

Fölösleges belépni a szobákba,

ahol törött ablakon, rozsdaszeplős

tükrön árnyékokat táncoltat most a szél,

s a tapétáról megszöktek a színek.

Nem oldozhatja senki föl

a jövevényt, ki halasztást kapott,

a földön vesztegelni egyelőre.

Odabenn se pattanna szét

a homlokát szorongató vasabroncs.

Jobb elrohanni messze,

a korlát nélküli fahídon át,

vagy nézni lenn a vasszínű vizet,

amelyben arca eltorzult ellipszis,

és szája megvonagló téglalap.

Dalle erbacce coperto, un giardino d'autunno

si colora di rosso,

dove il fuoco delle foglie secche,

attraverso la nebbia, opaco riluce.

La macchia che ricopre la statua di pietra,

ha assunto l'aspetto di una statua verde sgraziata.

E' vano entrare nelle stanze,

dove sui vetri rotti, sui specchi ricoperti di ruggine,

il vento gioca con le ombre,

e dai parati sono dileguati i colori.

Nessuno può assolvere lo straniero,

che per adesso ha ricevuto una proroga,

per la sua permanenza sulla terra.

Non si aprirebbe neanche all'intero

il cerchio che gli cinge la fronte.

Meglio precipitarsi lontano,

oltre il ponte di legno senza ringhiera,

o guardare di sotto, l'acqua color ferro,

dove come un ellisse deformato,si riflette il suo viso,

è la bocca in un rettangolo si contorce.