Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Fodor András: Gli incendiari (Gyújtogatók Olasz nyelven)

Fodor András portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Gyújtogatók (Magyar)

Annyi gorombaságot

        vágott fejemhez, annyi súlyt

próbált nyakam köré kampolni,

rándítottam a vállamon:

„Keresd a vétkest

                        másban!

        Én megyek!”

 

De utánam futott, de visszarántott.

„Mondok ennél még cifrábbakat is,

mert valakinek el kell mondani,

mert csak az érzékenyt érdemes ütni, mert

        csak azt

gyötörhetjük meg, akit szeretünk.”

 

És mint megerjedt hulladék

        rogyott közénk a csőd:

kupacba minden eltussolt hazugság,

a nagyotakarás lenyaklott pózai,

az elveszett atyák kiszikkadt múmiái,

farkastorkú fiúk sivár istenkedése,

tetőtlen gerendák alatt

a törmeléken tombolás,

a megerőszakolt idő,

üvegbe-bénult tájak,

az esztelen száguldozástól

érvénytelenné gyűrt szabadság,

üres álcákként pöndörült arcok,

lányok fürtökbe csavargó ujja,

a kétségbeesés mögött

a kihívó szemérem

        bozótos árka,

                céltalan vadon.

S minden hazák és minden út

végén a testesült hiány,

        az örök hontalanság…

 

És mert nem volt hová menekedni

        torlódó szégyenünk alól,

hagytuk, ahogy az indulat

        átlobban rajta,

                áldozati máglyán.

 

S mint tetten ért gyújtogatók

        hunyorgó-tehetetlen,

kormos szemöldökkel meredtünk

        a vallató hajnal szemébe.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://inaplo.hu

Gli incendiari (Olasz)

Mi scagliò addosso tanti di

    quei’insulti, cercò di caricarmi

tanti di quei pesi sul collo,

scrollai le spalle:

“Cerca il colpevole

                      da un’altra parte!”

          Io vado via!”

 

Mi corse appresso e mi trascinò indietro.

“Ti dirò, delle cose anche più spiacevoli,

perché a qualcuno devo pur dire,

perché solo i sensibili val’ la pena di ferire,

      solo colui

che amiamo possiamo torturare.”

 

E come immondizia fermentata,

      tra di noi, franò il fallimento:

nel mucchio tutte le menzogne taciute,

le pose della megalomania troncate,

le mummie rinsecchite dei padri perduti,

il misero atteggiarsi dei giovani gola di lupo,

il furore sulle macerie,

il tempo violentato

sotto le trave senza tetto,

paesaggi nel vetro paralizzati,

la libertà resa inservibile

dal correre come un forsennato,

visi trasformati in maschere vuote,

le dita delle ragazze tra i ricci vaganti,

dietro la disperazione

la fossa cespugliosa

          del pudore spavaldo,

                  la foresta senza senso.

E alla fine di ogni Patria, ogni via,

la carenza incarnata,

           l’eterno esser’ senza Patria.

 

E perché dalla vergogna accumulata

       non avevamo scampo,

abbiamo lasciato che la collera

       si sfiammasse sul rogo   

           del sacrificio.               

 

E come incendiari colti in fallo,

       con un impotente strizzar’

di sopraciglia fuligginose,

       fissavamo nell’occhio indagatore dell’alba.

 

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap