Láttad a meredélyt? A szép nekilendülést? Ahányszor
tárul a szárny, az újdonat lehetetlen - -
mikor reccsen a statika -
Mert rajzolt köreik majdnem-tökélye is több,
mint a látás engedelme, és a Fiú mennyet
éppen-fölkarcoló kiáltása - -
Az íratlan-hagyott tér, a kiterjedésre váró vonal,
a mindenfelől összenőtt óceán amit
sosem fog eltéveszteni - -
Nem a magasság, sem Nap-krematórium, sem nagyravágyás
nem töri szét. Porladó lélegzettel angyali tükörbe rántja
az utolsó érzékelés. Az ív, hibátlanság gömb-árnya,
a gyémántnál-keményebb áttetsző csalás,
a szemérmes gravitáció.
Végül teljes a vonulás: fellegekben száz évszak hűs esője,
a hónapok apályból-növő szédülete és minden mi
odafönn hullik, a kék csend - -
Engedd el őt. Engedj el mindnyájunkat.
Sirály kering fölfelé. Éj mossa az elengedett partokat.
