Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kovács András Ferenc: Torony és tövis

Kovács András Ferenc portréja

Torony és tövis (Magyar)

Mert már elég egyetlenegy tövis -
vasszög a táj tenyerébe verten,
egyetlen tüske, menny felé törő:
megválthatatlan tébolyult torony,
minőt Tübingen vagy Muzot növesztett
a semmiségbe. Ámde az istenek
térbe vetettek, akár közönyös kövek -
csak tovaszálló sziklatorzók
a hallgatás pogány pártázatán
s a fényesség félelmes frízein -
Parthenonokká hullnak a porszemek, és
mind a világra zuhannak egyszer.

Mert csak a vonzás lesz örökéltű -
mostoha hír soha föl nem éri
őket az önző csillagidőkben…
Annyi se - emberek éltek itten,
szónál is szebbek: láthatatlanok,
csodás selejtek és sárkányfogak,
akikben egy volt még torony s tövis -
vak mindenség sugárzó söpredéke…

Mert már elég egyetlenegy - sok is.
Rózsa se kell több, Rhodanusra nyíló:
egy univerzum elég
sírfölirat. Suhanó ködökkel
távolodunk a bizonytalanba,
s bár nevet adtunk
néki - mienk sose volt, csak övé mi.
Így közelítünk mégis a csonka egészhez,
így, mi tövisbe, toronyba zártan:
fölgyorsult ragyogás vakít,
gőgös alázat - a többi költők
dolga. De forduljon ki szájunkból a szó,
mint rághatatlan rossz kenyér, Uram.



minimap