Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szabó Lőrinc: Un quarto d'ora tra Dio e il Dovere (Negyedóra Isten és a Hivatal közt Olasz nyelven)

Szabó Lőrinc portréja

Negyedóra Isten és a Hivatal közt (Magyar)

Áldassál, gyönyörű

reggel, ki meleg

hullámaidat arcomba csapod,

mikor szomorú

kapumon kilépek!

 

Már mögöttem az isten

békéje, mégis

áldassál, gyönyörű

negyedóra, aki

rohanó villamoson röpitesz

a város felé,

a munka felé,

gyárba, irodába, a kuli nap

börtöne felé,

de a lelkeken, ablakokon még

beöntöd a napfényt!

 

Már csak ilyenkor

vagyok, aki vagyok,

csak ilyenkor lophatom

fiatal szemeimbe

az édes élet melegét,

siető lányok lábairól

a napsugár harisnyáját,

az ifjú vágy tilos utjait,

– már csak ilyenkor

vagyok a magamé,

csak ilyenkor a testvéreimé,

mindenkié,

aki most

itt s mindenütt

velem együtt rohan a rohanó

villamosokon

a pénz felé,

a város felé,

az inkvizítor munka

irigyelt kínkamrái felé

s végiggondolja mind, ami szép,

és elsiratja, ami öröm,

mert ez a végső

búcsú magunktól, ez a perc

a munka előtt, napos utcán:

ez a perc a miénk, a pihent

érzékek lázadása, szabadság

mindennapos reménye,

egyetlen szent negyedóra

Isten

és a Hivatal közt:

 

Áldassál, gyönyörű

villamosút, arany

reggel, amiért legalább te

megmaradtál, – és köszöntsd

vissza

vígan a halni indulókat!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.pool.pim.hu/html/muvek

Un quarto d'ora tra Dio e il Dovere (Olasz)

Oh, mattino stupendo,

che tu sia benedetto,

quando, lasciando io,

il mio triste cancello,

con una ventata di aria calda

mi  accarezzi il  viso!

 

La pace di Dio ormai

è alle mie spalle,

ma tu sia pur benedetta,

stupenda quarto d’ora,

che sui tram sfreccianti,

verso città mi fai volare,

verso il lavoro, in fabbrica,

in ufficio, verso la prigionia

di una giornata faticosa,

ma le anime e le finestre

inondi ancora con la luce del sole.

 

Solo a quest’ora

sono quel che sono,

solo a quest’ora posso rubare,

il calore dolce della vita,

per i miei occhi,

le calze di sole,

dalle gambe delle ragazze frettolose,

i sentieri segreti dei giovani desideri,

- solo a quest’ora appartengo

a me stesso, ai miei fratelli,

a tutti quanti,

chi adesso, qui

e dappertutto,

con me insieme,

corre sui tram impetuosi,

verso il denaro,

verso il lavoro santificato e invidiato

nelle celle di coercizione,

riconsidera tutto quel che è bello,

e rimpiange tutto, quel’che è gioia,

perché questo è l’estremo

commiato di noi stessi,

questo momento prima del lavoro,

sulla strada assolata:

questo  è il nostro momento,

la rivolta dei sentimenti riposati,

la speranza quotidiana della libertà,

un quarto d’ora, unica è santa,

tra Dio e il Dovere:

 

stupendo binario ,

mattino dorato,

che tu sia benedetto,

per cui perlomeno tu,

ci sei rimasto,

- e saluta allegramente

quelli che partono a morire!

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap