Juhász Gyula: Como era ela, loira… (Milyen volt… Portugál nyelven)

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már.
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Eu já não sei como era loira ela,
mas sei que os campos, esses, loiros são
no pleno Verão, numa espiga amarela;
e assim a vejo, loira como o pão.

Já não sei do azul dos olhos dela,
mas abrem-se, porém, no Outono, os céus,
e de novo a cor dos olhos se revela
quando Setembro finda e diz adeus.

E já não sei também da voz de seda e bela;
mas vem a Primavera sussurrante
e a quente voz de Ana fala, apela
de outra Primavera tão distante.