Ladányi Mihály: Ének

Valahol felém fordítottad az arcod

és a távolság összezárt minket.

Ezek a nyomorult szürke napok,

szürke napokba préselt éhezések és szomjazások,

kéz botorkálása üres poharakon, falattalan késeken,

láb reménytelen kóborlása piszkos küszöbök között

mi mást jelenthetne: a távolság összezárt minket,

valahol a tekinteted követ már,

hogy állati nyomorúságomban öled megvigasztaljon,

hogy testnyilasaid kábulatában és szemed

fényszórótüzében

éljek!

éljek!!

éljek!!!