Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bari Károly: La nostra patria (Hazánk Olasz nyelven)

Bari Károly portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Hazánk (Magyar)

Ráncokkal szíjjazta arcunkat
e földhöz az idő, e csontokkal-kártyázó
temetőhöz ráncokkal kötött, nem jön
tavasz, nem jön tél sem, hogy eloldozzon,
szívünket éjszakánként álom-ekékkel szántja körbe
a sötétség, ideszülettünk virággyökerek étkéül;
megsirattatni magunkat a szélben hófehér esővé ijedt
almafákkal, mert még szeretőnk sincs, ki könnyet ejtsen
értünk, elszöktek, elfutottak csalódva, hajnali füvek tornyain
harmat harangokat kondított halálba a léptük, ez hát
a hazánk, ez a káromkodásainkra-feszített
szegénység, dobravert életünkért a nyomorúsággal-alkudó
kalmár, nem rejtőzhetünk mezők vállaira taszított
homály mögé innen; zúzmara-szőrű ágak mögé nem
rejtőzhetünk, törvények, szerelmek vigyázzák
szökésünk, éjszakák fekete csontjaiért marakodó
kutyák, lobogni, zúgolódni itt tanított
a tűz, suttogta nekünk villámmá dühödve:
csillaggá feketedsz hajlongó sors!



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrása http://www.litera.hu/

La nostra patria (Olasz)

Con le rughe cinse il tempo il nostro viso alla terra, ci
legò con le rughe a questo cimitero, che giocava a carte
con le ossa, la primavera non viene, neppure l’inverno,
per scioglierci, di notte, l’oscurità con i sogni circonda i
nostri cuori, siamo nati qua come cibo per le radici dei
fiori; farci piangere dai meli, diventati pioggia candida
dallo spavento nel vento, perché non abbiamo neppure
un’amante, che per noi lacrime versasse, sono fuggite
deluse, i loro passi sulla torre delle erbe mattutine
hanno suonato le campane a morto, questa è la nostra
patria, questa povertà crocifissa sulle nostre bestemmie,
mercante, che patteggia con la miseria la nostra vita
messa all’incanto, di qua non possiamo rimpiattarci
dietro l’oscurità spinta sulle spalle dei campi; dietro i
rami coperti di pruina, leggi e amori sorvegliano la
nostra fuga, cani litiganti per le ossa nere della notte, il
fuoco, qui ci aveva insegnato ad infiammarci, a
ribellarci, mentre sussurrava come fulmine furioso:
destino ossequioso diventerai una stella nera!
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap