Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pásztor Béla: Visione (Jelenés Olasz nyelven)

Pásztor Béla portréja

Jelenés (Magyar)

Bőszen horkanva, sörényük megrázták

S két lábra állottak minden lovak.

Mint roppant dob dobbant a föld alattuk -

Tágult orrukból fúvó láng szakadt.

 

Merre ügettek, folyók sorvadoztak

S hét város gyűlt föl - el nem lohadott.

Sarkantyút, zablát s ostort elhajítva

Zuhantak porba mind a lovasok.

 

És ekkor minden ökrök bőgni kezdtek.

Sarlós szarvuk az eget tépte szét,

Mint igás-eke vasa lenn a földet...

Es hétszer hét városban lőn setét.

 

Minden hű kutyák eltörték a láncot -

Lemarcangolták szöges örvüket.

Száz tartomány visszhangzá a vonítást,

Hol bevont farkkal járt az őrület.

 

A juhok, a mészáros udvarában,

A véres tönkre tolongtak legott.

Szétzúzott kordén lázadt a szamár is -

Nyelve mint száraz ostor csattogott.

 

Halak ugrottak tátogva a partra,

Nagy, hínárból-vert hálót vontak ők.

A véres őzek bosszúért lihegtek;

Dobbantottak s az erdő rombadőlt.

 

S úgy gyülekeztek, mint kaszás parasztok,

Dühödt munkások, lázadt béresek -

És jégesőként zuhogtak a földön -

Fű rohadott, a kalász szétesett.

 

Es nyerítés és bőgés és vonítás

Szó lett, ítélet lőn az éjjelen.

Csak a leláncolt ember maradt néma.

Szederjes arcán kín ült s félelem.

 



FeltöltőCikos Ibolja
KiadóMagvető Könyvkiadó
Az idézet forrásaVálogatott versek
Megjelenés ideje

Visione (Olasz)

Tutti i cavalli s’alzarono sui due piedi,

Scotendo la criniera sbuffarono furenti.

La terra batté come un enorme tamburo -  

Nasi dilatati eruttavano vampe di fuoco.

 

Si rinsecchivano i fiumi al loro passaggio,

Si radunarono sette città – senza cedere.

Gettando sprone, frusta e morsa di cavallo,

Precipitarono tutti cavalieri nella polvere.

 

E allora i buoi cominciarono a muggire.

Le corna arcuate dilaniavano il cielo,

Come il ferro dell’aratro la terra di sotto…

E sul sette volta sette città cadde il buio.

 

Tutti i cani fedeli ruppero le catene di ferro –

Strappandosi d’addosso il collare spinato.

Da cento province risuonò l’ululato, dove

La pazzia s’aggirò con la coda tra le gambe.

 

Le pecore, nel cortile del macellaio,

S’accalcarono sul ceppo di volontà propria,

Sul baroccio fracassato si ribellava il somaro -

Come frusta secca schioccava la sua lingua.

 

I pesci saltarono boccheggiando sulla riva,

Trascinando con sé grandi reti di alghe,

Caprioli sanguinosi ansimavano vendetta;

Sbatterono i piedi e il bosco si distrusse.

 

Si radunavano, come contadini armati,

Lavoratori inferociti, braccianti insorti,

E scrosciavano come grandine sulla terra,

Marciva l’erba, si sparpagliava la spiga.

 

Il nitrire, muggire e ululare si trasformò

In parola, quella notte nacque il verdetto.

Rimase muto solo l’uomo incatenato,

Rivelando dolore e paura sul suo livido viso.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap