Z. Németh István: Dievča úsvitu (Hajnali lány Szlovák nyelven)

A félig vak éj nem lát, ne félj.
A korsó, amelyből kidöntik a hajnalt,
nem cseng-bong és nem törik össze:
mélyen hallgat.
A hold, amelynek udvarában reggeliznek már
a katonák, nem csikorog, nem súrlódik durván
Isten tenyeréhez: tompítja sugarát,
csakhogy ne zavarjon.
A hentes nem álmodik vérrel,
s nem tervez háborút senki hadvezér.
Nem gyűlöli egymást ma testvér,
az ellenségnek egymás karja menedék, mire vársz,
nem lesz ennél szebb hajnalunk sosem.

A félig vak éj nyugalma mély.
A pók, ami ha óriás lenne, megölne minket is,
most hálóját kínálja szerelmes reggelünknek,
a hóhér megmosta fogát, lakájnak eljön,
kávét főz, kitakarít, csak moccanj,
csak meg tudj érinteni engem.
Úgy érzem, még van esély,
hogy megments egy egész naprendszert
karnyújtásnyira tőled.

A félig vak éj nem szól, ne félj.
Az égbolt alja rőt tűzzel ég,
s a zsíros felhők közül tompa fény csepeg.
Mint medencék, megtelnek velük a termek,
s a fényes űrben izzó porszemek
táncolnak helyettünk szerelmet.

Spola napoly slepá noc nevidí, neboj sa.
Krčah, z ktorého úsvit vylejú,
necvengá, necinká, nebzučí a nerozbije sa:
hlboko mlčí.
Mesiac, v nádvorí ktorého už vojaci
raňajkujú, nevŕzga, hrubo nešúcha sa
k Božskej dlani: svoje lúče tlmí,
len aby nerušil.
Mäsiar nesníva o krvi,
ani jeden vojvodca neplánuje vojnu.
Bratia dnes nevraživí nie sú,
načo čakáš, nepriateľova ruka útulkom je,
náš úsvit krajší už nikdy nebude.

Nehybnosť spola slepej noci je hlboká.
Pavúk, keby obrom bol, aj nás usmrtil by,
nášmu zamilovanému ránu svoju sieť ponúka,
kat si zuby umyl, lokajom stane sa,
kávu varí, uprace, len pohni sa,
len dotknúť sa ma buď schopná.
Cítim, nádej ešte žije,
aby si slnečnú sústavu zachránila celú
na dosah ruky od teba.

Spola napoly slepá noc mlčí, neboj sa.
Dno oblohy rysavým ohňom horí,
spomedzi tučných oblakov matné svetlo kvapká.
Ako bazény, siene nimi naplnia sa,
a v jasnej prázdnote ohnivé zrnká prachu
namiesto nás lásku tancujú.