Ady Endre: Ima Baál istenhez

Óh, Baál, Nagyúr, ez az irgalom-óra.

Mi itt a gályán most hozzád kiáltunk.

Nézz hát reánk, reánk, két kárhozóra.

Nem énreám. Hisz én mi vagyok? Féreg.

Pártütő isten, összetépett lélek,

Elesett titán. De itt van a párom:

Kegyetlen, nagy Baál, jóságodat várom.

Bús asszony-ember, de lelke Nap üszke,

Szomorú szemű, de nagyszomjú, büszke,

Didó királynő, csókolva is vádló,

Hajh, beteg csókú, de mindenre váró,

Bíborra termett, egyetlenegy némber.

Óh, Baál, állj mellénk lelked kegyelmével.

Minden-Pénzeknek trónján valahol

Fordítsd felénk fényes, kegyetlen arcod.

Én harcolnék. Megharcolnám a harcot,

Tudok alázva élni, lélek-áron,

De nézz reá: királynő az én párom,

Selyemvánkost áztathat csak a könnye,

Selyemzászlót lengethet csak a gályánk.

Óh, öntsd reánk aranykönnyed folyását,

Óh, öntsd reánk, véres aranyak atyja,

Óh, nézz reánk, a két legkoldusabbra.

Ha ide néznél, vad aranyszived

Összeszorulna. Könnyed eredne

S úszó, sötét gályánk szőnyegére,

Óh, hullna az arany, hullna egyre.