Gratulálunk! Az év fordítója Répás Norbert!
Hírek

Ady Endre: Boj s Veľmožom (Harc a Nagyúrral Szlovák nyelven)

Ady Endre portréja

Harc a Nagyúrral (Magyar)

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásahttp://magyar-irodalom.elte.hu
Megjelenés ideje

Boj s Veľmožom (Szlovák)

Zabije ma bravhlavý Veľmož,
zabije — cítim — ak sa dám.
Meravo — ceriaci sa — sedel,
na zlate sedel veľký pán.
Jaj, zabije ma, ak sa dám.

Odporné jeho telo, kančie,
ja pohládzal som. On sa chvel.
,,Pozri sa, kto som,“ šepol som mu,
a temä hlavy rozovrel.
Chechtal sa, keď mi v lebku zrel.

 (Túh divých dobrodruhom divým
sa mu snáď zdám?) Na kolená
klesám tam. A pod nami hučí
Života riava spenená.
„Daj zlato!“ — dvíham ramená.

 „Mňa môže zabiť jedna chvíľa,
mne čakať nedovolí čas.
Mňa na cesty zve, na orgie
slov tajomných a zvúcich hlas.
Mne čakať nedovolí čas.“

 „Srsť tvojmu srdcu pancier dáva,
ja vnútro vredovité mám.
Moje srdce však požehnané:
to Túhy v ňom a Život sám.
Zlata mi treba. Odchádzam.“

 „Na moju jachtu čaká more,
tisíce šiatrov čaká ma,
neznáme slnce, cudzí balzam,
cudzia slasť, nová dievčina.
Všetko to, všetko čaká ma.“

 „Mne všetok život v hrudi dychčí,
mňa hľadá to, čo nové v ňom,
snov mojich víry: sväté zmätky,
tys’ hluchý voči všetkým snom.
nuž zdriap si z pŕs tú zlatú broň.‘"

Mdlé, slepé šero na nás ľahlo.
Vzdychol som. Vlny za ten čas
s otázkou stále valili sa:
Čakáme. Či už zlato máš?
Hučali vlny celý čas.

Zrazili sme sa. Breh sa triasol.
V tuk jeho som svoj pazúr vťal.
Trhal som, kmásal. Všetko darmo.
Cvendžalo zlato. On sa smial.
Nemôžem, nie. Nemôžem v diaľ.

Stý večer nasledoval za stým.
Krvácam, dážď som krvavý.
Z diaľav ma zvú, privolávajú —
my zápasíme, boľaví:
ja, a ten Veľmož bravhlavý.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóSlovenský spisovateľ, Bratislava (13-72-096-78)
Az idézet forrásaJán Smrek Preklady (Edícia Básnický preklad Zväzok2)
Könyvoldal (tól–ig)324-325
Megjelenés ideje

Kapcsolódó videók


minimap