Raičković, Stevan: Ballada az alkonyatról (Balada o predvečerju Magyar nyelven)

Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči 
i ostali ste sasvim sami. 
Niste ni znali kako tišina voli nepoznate 
da rani iz nevidljive puške. 
I dugo ste uzalud naprezali oči 
Da protumačite arhitekturu ptica koje su letele. 
Predugo ste uzalud bili svijeni prema zemlji 
Kao polomljen luk: 
Hteli ste naivno da uhvatite baš onu kap vremena 
kad se nedirnuta travka popela uvis za novi 
milimetar. 
Pošli ste u predvečerje: 
Niste ni znali 
Da vas ramena bole od nevidljivih krovova 
Da su vam ruke teške od ne sasvim prirodnih ljubavi 
Pomislili ste da vam se u sluhu nešto događa 
A zaboravili ste da ste sa sobom povukli 
zidove jedne jako navikle ulice. 
Pošli ste u predvečerje: 
Išli ste polako 
I tek ste odjedanput shvatili da to nije 
vaš korak iako su noge sasvim vaše. 
Išli ste polako: 
samo sad još laganije 
Skoro kao da ne idete. 
Stali ste 
A učinilo vam se kao da i dalje idete korakom 
koji nije vaš korak. 
Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči 
I sada ležite u travi 
Iako znate da ste hteli samo da sednete. 
Pored vašeg uha 
Jedna travka je prilično šumno porasla za milimetar 
— Vi ništa niste čuli. 
U vazduhu su dve ptice obeležile krilima 
skromnu umetnost 
— Vi ništa niste videli. 
Pošli ste u predvečerje 
I sada iz trave krišom otvarate oči 
I čini vam se da vas još uvek neko nišani 
iz nevidljive puške.

Szemeteket nyugtatni indultatok a városból alkonyatkor
és egyedül maradtatok.
Nem is tudtátok a csend mennyire szeret ismeretleneket
láthatatlan fegyveréből megsebezni.
És hiába erőltettétek hosszan szemeteket
Hogy megmagyarázzátok a madárröpte architektúráját.
Túl soká voltatok tört íjként
a földhöz szögezve:
Balgatagon pont azt az időcseppet akartátok megfogni
mikor az érintetlen fű egy milliméterrel feljebb
kúszott.
Az alkonyatba indultatok:
Nem is tudtátok
Hogy vállatokat láthatatlan tető nyomja
Hogy kezetek a nem épp természetes szerelemtől súlyos
Azt hittétek hallásotokkal van gond
De elfeledtétek magatokkal hoztátok
az annyira ismert utca falait.
Az alkonyatba indultatok:
Lassan haladtatok
És egyszerre rádöbbentetek a léptek
nem a tiétek a lábak viszont igen.
Lassan haladtatok:
most még lassabban
Mintha nem is haladnátok.
Megálltatok
Pedig úgy tűnt tovább visznek a léptek
a nem hozzátok tartozó léptek.
Szemeteket nyugtatni indultatok a városból alkonyatkor
És most a fűben hevertek
Pedig tudjátok csak leülni akartatok.
Fületek mellett
egy fűszál tisztán kivehetően nőtt egy millimétert
– Nem hallottátok.
A levegőben szárnyával két madár szerény
művészetet teremtett
– Semmit sem láttatok.
Az alkonyatba indultatok
És most a fűben titokban nyitjátok ki szemeteket
És azt hiszitek még mindig valaki láthatatlan
fegyverrel céloz benneteket.