Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petrović, Branislav: Az ember első éneke (Prva pesma čovekova Magyar nyelven)

Petrović, Branislav portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Prva pesma čovekova (Szerb)

Miroslavu Egeriću

Ovih dana ovih dana
ja i moja žena
gradimo sebi prvo dete
oooh
da nas vidite samo
kako jedno na drugo kidišemo
kao u doba očeva granate
poljupci lete
pljušte
lete
to nas dvoje rešavamo Pitanje Svetsko
to se mi sa čovečanstvom solidarišemo

ženo moja
oh
ženo moja
pojmiš li šta se noćas
u ovom prozaičnom sobičku zbiva
to mi zi ničega iz ničega
joj iz ničega
gradimo čoveka živa
čoveka
to je nadrealista što žedan kad je ptice lovi
mangup što u svome telu krompir seje
spadalo koje otadžbinu proda
ringišpil u brod prekuje morem plovi
onaj fantastican što reči ume da izgovara
pa to je onaj što na zemlji jedini ume kuće da zida
i da ih nikad dovoljno lepe ruši
znaš ti tu gladnicu što sa vulkanima druguje na dnu mora
onaj što strašno mnogo psuje pije i puši
ženo moja
još iz tebe svetlost dubrovnika muca
trijumf morske soli
pronašao sam, ura:
tvoja su kolena gorka
kao obrazi gvozdene rude
ali čuj reči
kojima darivam ljude;
hiljadu poljubaca treba za prćasti nosić samo
taj veličanstveni izvor slina
a koliko ljubavi za ruke rebra noge
a tek za one stvari
ženo moja hrabro jurišaj na me
iako sam ovako nezgrapan i čupav

ne štedi poljupce za budućeg fantastu
poljupce za našeg sina

Snevam:
u proleće
tatinu curicu
van dana i gradske buke
daleko od škole tate mame
odmami poljsko cveće
kad tamo u parku na klupi jedan je međed čeka
taj dripac toliko drzak da moju ćerkicu ljubi
a on je ljubi ljubi
otima se ona
al
ne odustaje momak grubi
bude pod njima mnogo trave svelo
a negde u ponoć njeno se otvari telo
u njemu
joj
al moram priznati da je to posao nekog velikog boga
počinje avantura čoveka još jednoga.

A mamin dečko
preskače zidove gradske
i progone ga seljaci što krade njihovo voće
ali on krade jer on je muško i tako mu se hoće
i šta mu ko može
neka sav svet iskoči iz kože
jer on će jednoga leta u polju
u vihoru ratnom na užarenoj morskoj plaži
jednoj lepotici bezobrazno
VAŽI LI
NE VAŽI
pokaži joj sine moj pokaži
oooh
za tvoju snagu
na životinju noćas gladnu liči tvoj tata
a tvoja sirota majka
od prevelikog straha
s njim se u koštac
hvata.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://www.jovicaletic.com

Az ember első éneke (Magyar)

Egerić Miroslavnak
 
A napokban a napokban
én és asszonykám
első gyerekünket teremtjük
óóó
csak látnátok
hogyan rontunk egymásnak
mint apám idejében a gránátok
röpködnek a csókok
záporoznak
röpködnek
mi ketten Sorsdöntő Kérdéssel hadakozunk
mi szolidaritást az emberiséggel vállalunk
 
asszonykám
óóó
asszonykám
tisztában vagy-e mi történik
ma éjjel ebben a mindennapi szobában
persze a semmiből a semmiből
jaj a semmiből
élő embert teremtünk
embert
szürrealistát aki szojasan vadássza a madarakat
csibészt aki testében burgonyát vet
mihasznát aki eladja hazáját
körhintából alakított hajóval járja a tengereket
ő az a fantaszstikus aki képes kimondani a szavakat
hát ő az a kivételes aki képes a földön házat építeni
és a soha elég szépeket lerombolni
ismered azt a vezetőt aki a tengerek mélyén vulkánokkal brátkozik
azt aki rengeteget káromkodik iszik és cigizik
asszonykám
belőled még raguza fénye dereng
a tengeri só diadala
megtaláltam, hurrá:
térded mint a vasérc arca
keserű
de halld
az emberiségnek ajándékozott szavaimat;
csak a pisze orrnak annak a váladék fennséges forrásának
ezerszámra kell a csók
és mennyi szerelmet igényel a kéz a borda a láb
hát még azok a dolgok
asszonykám bátran ronts rám
még akkor is ha esetlen és rongyos vagyok
 
ne sajnáld a csókokat jövedőbeli csodatevőnktől
a csókokat fiunktól
 
Álmodok:
tavasszal
apuka lányát
időn és városi ricsajon túl
messze az iskolától anyától apától
mezei virág csábította
de ott a parkban egy padon zsivány várja
az a bitang annyira szemtelen lányomat csókolja
csókolja csókolja
ellenkezik
de
az a goromba fráter nem hagyja
sok fű hervadt el alattuk
és éjféltájt megnyílt a teste
benne
jaj
de be kell vallanom ez valami különleges isten feladata
kezdődik még egy ember kalandja.
 
És anyuka fia
a város falát átugorja
parasztok kergetik mert gyümölcsöt lopott
lopott mert férfi és olyan kedve volt
és nem érik utol
hát bújjon ki bőréből a sokadalom
mert ő majd egyszer nyáron a mezőn
a háború viharában a forró tengerparton
egy szépségnek pimaszul
LEHET-E
NEM LEHET
fiam mutasd meg neki mutasd meg
óóó
hogy erős legyél
ma éjjel éhes vadra hasonlít apád
és szegény anyád
félelmében tehet mást
apáddal szilaj
táncot jár.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

Kapcsolódó videók


minimap