This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Březina, Otokar: Mért fordulsz el, ó, Gyönge? (Proč odvracíš se, o Slabá? in Hungarian)

Portre of Březina, Otokar

Proč odvracíš se, o Slabá? (Czech)

Znám chvíle úzkosti, když hladiny duše, zahoustlé                                                         zatížením,
dech větru z pohoří Dálek mi svraští nervosním chvěním,
květ slunce v nich roztříští v salvy bolestných jisker a                                                    žehů,
a roztřese obrazy zahrad, jež do hlubin vyrostly z břehů.

            

Když z kráterů Západů zdvihne se popel a v řeřavém plání
noc uhaslých hvězd a neznámých jiter mi do tváře vhání,
a v příšerném rytmu, jejž skanduje předení umírajících                                                  rukou,
mých myšlenek ztrhané lety, jak křídla krvavá tlukou

        

a v závrať mne rozhoupávají nad vlny tvůrčího zmaru,
kam padají světy nenávisti a smutku a světel a tvarů,
dějiny vykrvácených rodů, mlčení zakřiknutých duší,
sny, které dřímou, sny, které září a sny, které tuší,

              

a všechny, které se nerozsvítily! Hodiny věčné a teskné,
jež neudeřily! Dni, jichž ponuré svítání leskne
se v nocích nestvořených sluncí, až vlající, jednou,
jak svinuté prápory v rukou Nejvyššího se zvednou.

              

Proč odvracíš se, o Slabá, když blížíš se k rodnému prahu?
Když z výparů dědičných lánů cítíš tajemnou vláhu,
jež pozdvihla z prachu tvé snění? A zrak tvůj, bázliv a                                                      schýlen,
proč svírá se v slzách před zardělým reflexem otcovských                                                 dílen?

             

Slyš hučení odvěkých moří pod blankytů ohnivou šíří!
Protéká splavem tisíců duší a vře a jiskří a víří
a šlehá! K pochodu tvému píseň! Od břehů věčna se slívá
a z jejího refrénu pozvání Nejvyššího ti zpívá!



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttps://cs.wikisource.org/wiki/ Sv%C3%ADt%C3%A1n%C3% AD_na_z%C3%A1pad %C4%9B/Pro%C4%8D _odvrac%C3%AD%C5%A1_se,_ o_Slab%C3%A1%3F

Mért fordulsz el, ó, Gyönge? (Hungarian)

A szorongást ismerem, mikor a lélek terheltség felverte                                                            vízszineit
ideges ráncokba a Távolok hegysége szelei szedik,
és bennük a nap szirmát fájdalmas szikrasortüzekre törik,
s a kertképeket, mik a partoktól nőttek a legbenső körig.

                

Mikor a Nyugatok hamujuk s kráterük parazsa lángját,
a kialudt csillagok s hajnalok éjét, az arcomba hányják,
és haló kéz rokkasurrogtatását skandáló iszonyu dermedt
vak ritmust a gondolataim bevérzett szárnyai vernek,

                    

s az alkotó rontás hulláma fölé löknek a transzba,
holva gyűlölet-, gyász- és fény- és formavilágok hullnak                                                     belezuhanva,
elvérzett nemzetségek történelmei, megszeppent lelkeket                                           csendjükbe rejtők,
álmok, az alvók, álmok, a fénylők, és álmok, a sejtők,

                       

és mind a fel nem világolt! Az órák, az örökök s örökre                                                                 sírók,
az el nem ütöttek! A napok, melyeknek komor hajnala                                                                 villog
megteremtetlen napgömbök éjeiben, míg egyszer, zúgó                                                        körökben,
mint letekert zászlók a Magasságosnak kezében mindük a                                                  magasba szökken!

                

Mért fordulsz el, ó, Gyönge, ha már közel a szülői küszöb?
Ha öröklött szántóid páráiban föl az a rejtelmes földnyirka                                                            ütött,
mely álmodásod a porból emelte? És horgadva félve a                                                              szemed
mért lábad könnybe ha szemközt az atyai műhelyek                                                         vöröslő reflexe remeg?

                

Halld öröktől való tengerek moraját azúrok tűzöve alatt!
Ezernyi lélek zsilipén ront át és forr és szikrázva szalad
és verdes! Dallam az indulódhoz! Az öröklétben mossa a                                                             partot,
és refrénjéből feléd a Magasságosnak hívása harsog!



Uploaded byEfraim Israel
PublisherEurópa Könyvkiadó, Budapest
Source of the quotationOtokar Březina: Rejtett történelem
Bookpage (from–to)9
Publication date

minimap