Závada, Vilém: És mégis (A přece in Hungarian)

Portre of Závada, Vilém
Portre of Répás Norbert

Back to the translator

A přece (Czech)

Už jsem jako veřejná zpovědnice,
co lidí chodívá se ke mně zpovídat.
Beru na sebe všechny hříchy světa,
jak mám z nich potom rozhřešení dát?
Už jsem jako veřejná nemocnice,
kde není volný ani jeden kout.
Sám trpím všemi chorobami lidstva
a každý nemocný chce ve mně ulehnout.
Už jsem jako ty městské hřbitovy,
co leží ve mně mrtvých, kost na kosti.
Dlouhým schodištěm hrobů sestupuji
dolů až na dno, na tržiště marnosti.

Já také denně stokrát umírám,
uvnitř jak ohořelé dřevo zčernalý.
Nemyslím ale na nářky a na máry,
spíš na snoubení, kolébky a chorály.
Tam, kde se lidé svíjejí a reptají,
ukazuji jak střelka u kompasu
vždy na sluneční stranu života,
na jeho vznešenost, na jeho krásu.
Hledívám dlouze k ozářeným vrcholům,
až rozpustí se ve mně všechen kal.
Už necítím křehkost a bídu člověka,
když první kroky k hvězdám udělal.
Nasednu jednou do podzemní dráhy,
abych si našel poslední svůj byt.
A z něho potom budu zemi žehnati,
že směl jsem na ní aspoň chvíli žít.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherKnižnice PEGAS – Československý spisovatel Praha
Source of the quotationVilém Závada - Básně
Bookpage (from–to)57-58
Publication date

És mégis (Hungarian)

Lassan nyilvános gyóntatószék leszek,
emberek jönnek, cipelvén a bűntudatot.
Világ vétkeit magukra veszik, összeset,
hogy is adhatnék nekik bűnbocsánatot?
Lassan nyilvános gyógyintézet leszek,
melyben egyetlen sarok sem néptelen.
Emberiség gondjától egyedül szenvedek,
belém feküdne minden keresőképtelen.
Olyan vagyok, mint a városi cintermek,
melyekben holtak csontjai tornyosulnak.
Sírok végeláthatatlan lépcsőin lépdelek
hol a hiúság piacának vermei lapulnak.

Én szintúgy meghalok százszor naponta
és izzó fa rostjaként belülről hamvadok.
Jajszó és lepel képzetem nem nyomja,
de gyűrűtől és bölcsőtől dalra fakadok.
Amerre zsibong és zúg az emberek hada,
iránytű hegyeként váltig arra mutatok,
hol fényben mosdik az élet két oldala,
magasztos bája ott pompásan ragyog.
Napban fürdő bérceket lesem hosszan,
míg megtisztul bennem minden mocsok.
Ember kínja szívemben nem moccan,
ha léptével immáron csillagok felé mozog.
Egyszer majd mélyvasútra tipegek
hogy végső kvártélyom megleljem.
És a földet majd onnan áldom meg,
hogy rajta egy jottányit élhettem.



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationsaját

minimap