Grundtvig, N. F. S.: Niels Ebbesen (Om Niels Ebbesen in Hungarian)

Om Dannemarks kvide der lød en sang,
Så sørgelig:
Der var ingen konning i Dannevang,
Men borgerkrig;
Dansken var fredløs i skov og på hede,
Herrer vi havde af himmelens vrede,
For tyskerne reves om Danmark!
 
Det voldte en konning så svigefuld,
Som skum på vand,
Det voldte to grever af jættekuld,
I Holsterland;
Mange om skylden og flere om skaden,
Fjenden på borgen og falskhed på gaden,
Da tyskerne reves om Danmark.
 
Grev Gert var en kæmpe, en hals fuldhård,
Som stål og jern,
Og krigsmænd der strømmede til hans gård,
Fra nær og fjern;
Alting han voved for lidet at vinde,
Spared som nælden ej ven eller fjende,
Og tyskerne reves om Danmark.
 
Grev Hans var en kræmmer, holdt hus i Kiel,
med høg og hund;
Han kaldtes den milde, for evigt smil
Var om hans mund;
Ræven i skove og ulven på hede,
Herrer vi havde af himmelens vrede,
Da tyskerne reves om Danmark.
 
Niels Ebbesen var sig en riddersmand
På Nørreris,
Og aldrig forstummer i hedeland
Den herres pris;
Han tog af dage den kullede greve,
Fri ville han enten dø eller leve,
Da tyskerne reves om Danmark.
 
Den kullede greve drog op i nør,
I herrefærd,
Han rykkede frem, som han plejed før,
Med ild og sværd;
Jyderne alle, fra Randers til Ribe,
Danse han bød efter holsternes pibe,
For tyskerne reves om Danmark.
 
Niels Ebbesen! sagde grev Gert på jysk:
Din frist er kort,
Vil ikke i galgen du lære tysk,
Så pak dig bort!
Skam skal du få med hr. Bugge på Halden,
Hvormange heste I så har på stalden,
For nu råder tysken i Danmark!
 
Niels Ebbesen svared et ord i hast:
Hæng tyv og skjælm!
Men hæng ingen ridder, før sværdet brast,
Med skjold og hjelm!
Vogt dig for hvem du til fredløshed dømmer!
Langt ej fra børn og fra hustru jeg rømmer,
Mens tyskerne rives om Danmark!
 
Med tyskere vrede i tusindtal,
I kammen kry,
Den kullede greve drog ind med bral
I Randers by;
Ilde han tured og værre det tegned,
Kvinderne bæved og børnene blegned,
For tyskerne reves om Danmark!
 
Niels Ebbesen foer da i harnisk brat
For landefred,
Han gæstede greven en forårsnat,
Og sværdet bed;
Fri ville han enten dø eller leve,
Livet han tog af den kullede greve,
Da tyskerne reves om Danmark!
 
Sig hævned de holster ved Skanderborg,
Der faldt vor helt,
Og sjunget der blev om Jyllands sorg
Ved sund og bælt;
Aldrig hans minde dog lægges i mulde,
Han stod i spidsen for jyderne hulde,
Da tyskerne reves om Danmark!
 
Forgangne er siden fem hundred år
I lyst og nød,
End Dannebrog vajer, og Danmark står
I aften rød;
Kappes nu, alle småfugle i lunden!
Nu er til sang om Niels Ebbesen stunden.
Lad tyskerne græde for Danmark!
 
 
1839

Dalolja e bús dal Dániát,
a gyászt, borút,
mikor nem uralt ez a föld királyt,
csak háborút;
erdeje, földje a dánt kitagadta,
űzte az istenek ősi haragja,
mert németek dúltak Dániában.
 
Keverte a bajt a király, a rossz,
nagy álnokúl,
s két ördögi gróf, két vad, gonosz,
holsteini úr;
törpe a bűn, de tenger a kára,
kín tör a földre, ellen a várra,
mert németek dúltak Dániában.
 
Geert gróf vala harcos és vitéz,
vas és acél,
dús udvari népe csatázni kész,
bármerre él;
mindent nyerni merész, sose fárad,
nem néz senkire, bárkire támad,
és németek dúltak Dániában.
 
Hans gróf vala kalmár, gazdag, erős,
Kielben megült,
hinnéd: szelíd ő, arcán örökös
mosoly derült;
erdei róka, pusztai farkas,
menny-dühe-küldte, szörnyű, hatalmas,
és németek dúltak Dániában.
 
Niels Ebbesen egy lovag embere volt,
házában élt,
száján ima zengte, amíg lovagolt
az Úr nevét;
földre teríti a grófot a kardja,
élve se, halva se lenne a rabja,
mert németek dúltak Dániában.
 
Észak fele indul a gőgös úr,
a büszke had,
szokása szerint arat ott gonoszúl
a tűz, a kard;
Randers és Ribe közt zene járja,
füttyög a német, járja a dánja,
mert németek dúltak Dániában.
 
„Niels Ebbesen - így szól dánul a gróf –
időd letűnt,
ha dánul szólsz, csak az ég kegye óv,
felköttetünk;
bár sose válnék szégyenetekre
házaitokban a jó lovak ezre,
míg németek dúlnak Dániában!”
 
Niels Ebbesen így viszonozza szavát:
„Tolvajt akassz,
ne acélsisakos, kardos katonát,
rút lenne az;
száműzetésbe ne dönts, te kegyetlen,
gyermekem és nőm vár haza engem,
míg németek dúlnak Dániában.”
 
Megy bőszen a német, a véres ezer,
a hetyke had,
a gőgös, a gróf hetykén menetel,
s Randersre csap;
bal vala jóslata, szörnyű a tette,
sápad a gyermek, az anyja, remegve,
mert németek dúltak Dániában.
 
Niels Ebbesen akkor vértet ölt,
békét akart,
egy tavaszi éjjel a grófra tört,
és kard ki kard;
élve se, halva se lenne a rabja,
földre teríti a grófot a kardja,
mert németek dúltak Dániában.
 
Skanderborgnál bosszút vesz a dán,
a hős halott,
keseregve a nép jütföld panaszán
gyászdalt dalolt;
hírneve él és nem fogy a fénye,
ő vala Dánia büszke vezére,
míg németek dúltak Dániában.
 
Ötszáz év telt el azóta már,
öröm s harag,
de a dán lobogó leng, Dánia áll
az ég alatt;
itt van az óra, madár dala zengjen,
róla daloljon a dán ligetekben!
Hadd sírjon a német Dániáért!
 
 
*Egy XIV. századi ballada újraköltése. A témát többször feldolgozták a dán költészetben, kivált a németellenes mozgalmak éveiben.