Bachmann, Ingeborg: Sötétségről dalolok (Dunkles zu sagen in Hungarian)
|
Dunkles zu sagen (German)Wie Orpheus spiel ich auf den Saiten des Lebens den Tod und in die Schönheit der Erde und deiner Augen, die den Himmel verwalten, weiß ich nur Dunkles zu sagen.
Vergiß nicht, daß auch du, plötzlich, an jenem Morgen, als dein Lager noch naß war von Tau und die Nelke an deinem Herzen schlief, den dunklen Fluß sahst, der an dir vorbeizog.
Die Saite des Schweigens gespannt auf die Welle von Blut, griff ich dein tönendes Herz. Verwandelt ward deine Locke ins Schattenhaar der Nacht, der Finsternis schwarze Flocken beschneiten dein Antlitz.
Und ich gehör dir nicht zu. Beide klagen wir nun.
Aber wie Orpheus weiß ich auf der Seite des Todes das Leben und mir blaut dein für immer geschlossenes Aug.
|
Sötétségről dalolok (Hungarian)Mint Orfeusz, játszom az élet húrjain a halált, s a föld s a te szemed szépségébe – mely kormányozza az eget csak sötétségről dalolok.
Ne feledd, ama reggelen, mikor még fekhelyedre harmat hullt s melleden aludt a szegfű, te is hirtelen a sötét folyót láttad meg, mely elfolyt előtted.
A némaság húrja a vér hullámára feszült, megpengettem zengő szívedet. Hajfürtjeid elvegyültek az éj árnyhajával, arcodra a sötét hópihéje hullt.
S én nem vagyok a tiéd. Mindketten panaszkodunk.
De a halál oldalán is – mint Orfeusz – látom az életet, s örökre zárt -szemed kékje világít felém.
|
