Benn, Gottfried: Radio

I

 „ – die Wissenschaft als solche“ –

wenn ich Derartiges am Radio höre,

bin ich immer ganz erschlagen.

Gibt es auch eine Wissenschaft nicht als solche?

Ich sehe nicht viel Natur, komme selten an Seen,

Gärten nur sporadisch, mit Gittern vor,

oder Laubenkolonien, das ist alles,

ich bin auf Surrogate angewiesen:

Radio, Zeitung, Illustrierte –

wie kann man mir da sowas bieten?

Da muss man doch Zweifel hegen,

ob das Ersatz ist für Levkoien,

für warmes Leben, Zungenkuss, Seitensprünge,

alles, was das Dasein ein bisschen üppig macht

und es soll doch alles zusammengehören!

Nein, diese vielen Denkprocesse sind nichts für mich,

aber es gibt volle Stunden,

wo man auf keinem Sender

(Mittel-, Kurz-, Lang- und Ultrawelle)

eine Damenstimme hört

(„erst sagt man nein, dann vielleicht, dann ja“),

immer nur diese pädagogischen Sentenzen,

eigentlich ist alles im männlichen Sitzen produziert,

was das Abendland sein Höheres nennt –

ich aber bin, wie gesagt, für Seitensprünge!

II

 „– würden alte Kulturbestände völlig

verschwunden sein –“

(nun, wenn schon)

„– klingende Vergangenheit –“

(von mir aus)

„– in den Orten Neu-Mexicos

segnen die Farmer ihre Tiere und Felder

mit diesen Liedern –“

(angenehm,

aber ich meinerseits komme aus Brandenburg kaum heraus).

Wir hören Professor Salem Aleikum,

der Reporter beliebäugelt ihn noch:

„der Professor liegt auf der Terrasse seines Hauses

die Laute im Arm

und singt die alten Balladen“ –

wahrscheinlich auf einer Ottomane,

Eiswasser neben sich,

widerlegt Hypothesen, stösst neue aus –

die grössten Ströme der Welt

Nil, Brahmahputra oder was weiss ich,

wären zu klein, alle diese Professoren zu ersäufen –

ich habe kein Feld, ich habe kein Tier,

mich segnet nichts, es ist reiner Unsegen,

aber diese Professoren

sie lehren in Saus und Braus

sie lehren aus allen Poren

und machen Kulturkreis draus.

I

„— a tudomány mint olyan" —

ha ilyesmit hallok a rádióban,

mindig mintha fejbe vertek volna.

Van olyan tudomány, mely nem mint olyan?

Nem sok természetet látok, ritkán jutok tavakhoz,

csak kerteket látok olykor, rácskerítéssel,

és nyaralótelepeket is, ennyi az egész,

pótlékokra vagyok utalva:

rádió, újság, képes magazinok —

hogy merik velem ezt megtenni?

Bizony kételkedem benne,

hogy ez pótolhatná a violát,

vérbő életet, nyelves csókot, a félrelépést,

mindazt, mitől kissé dúsabb az élet,

mert hiszen mindez összetartozik!

Nem, az ilyenféle gondolatfolyamatok

nem nekem valók, és néha egy teljes

óra hosszat egyetlen adón

(közép-, rövid-, hosszu-, ultrahullámon)

sem hallani női hangot

(„előbb nemet mondanak, aztán talánt, végül igent").

mindig csak ezek a pedagógiai szentenciák,

valójában mindazt a férfiakra szabják,

mi magasrendű a Nyugat szerint —

de én, mint mondtam már, a félrelépést szeretem!

II

„- ha nyomtalanul eltűntek volna a

régi kultúrkincsek -"

(hát aztán)

„- zengő elmúlt korok -"

(bánomisén)

„- Új-Mexikó falvaiban

e dallal áldják meg a farmerek

állataikat és földjeiket -"

(örvendek,

de én a magam részéről Brandenburgból is alig

jutok ki)

Salem Aleikum professzort halljuk,

a riporter még szemez is vele:

„Háza teraszán pihen a professzor,

lanttal kezében

és az ősi balladákat énekeli" -

bizonyára egy pamlagon,

mellette jeges víz,

hipotéziseket dönt meg, és újakat dob piacra -

a világ legnagyobb folyamai,

a Nilus, Brahmaputra, vagy mit tudom én, melyik,

mind kevés ahhoz, hogy belefojtsák ezeket a professzorokat –

nekem nincs földem, sem állatom,

engem nem áld meg semmi, minden áldatlan,

de ezek a professzorok

tanítanak minden mennyiségben,

tanítanak minden pórusukkal,

és kultúrkört kanyarítanak belőle.