Enzensberger, Hans Magnus: cseresznyéskert a hóban (kirschgarten im schnee in Hungarian)

I
was einst bäum war, stock, hecke, zaun:
unter gehn in der leeren schneeluft
diese winzigen spuren von tusche
wie ein wort auf der seite riesigem weiß:
weiß zeichnet dies geringfügig schöne geäst
in den weißen himmel sich, zartfingrig,
fast ohne andenken, fast nur noch frost,
kaum mehr zeitheimisch, kaum noch
oben und unten, unsichtig
die linie zwischen himmel und hügel,
sehr wenig weiß im weißen:
fast nichts –
 
II
und doch ist da,
eh die seite, der ort, die minute
ganz weiß wird,
noch dies getümmel geringer färben
im kaum mehr deutlichen deutlich:
eine streitschar erbitterter tüpfel:
zink-, blei-, kreideweiß,
gips, milch, schlohweiß und Schimmel:
jedes von jedem distinkt:
so vielstimmig, so genau
in hellen gesprenkelten häufen,
der todesjubel zu spuren.
 
III
zwischen fast nichts und nichts
wehrt sich und blüht weiß die kirsche.

I
mi egykor itt fa volt, vessző, tövis, sövény:
mind elenyész a sivár hófúvásban
olyanok e parányi tus-nyomok
mint nagy fehér lapon egyetlenegy szó:
e jelentéktelen-szép ág-bogak fehéren
rajzolódnak a fehér égre, szelíd ujjakkal
szinte emléktelenül, s majdnem csak dér az egész,
alig honos az időben, s alig van
már fent és lent, nem látható
a szemhatár az ég s a domb között,
s a fehérségben alig van fehér,
már szinte semmi -
 
II
és mégis itt zsibong,
mielőtt még a hely, a perc, a lap
egészen elfehéredik,
itt zsibong a sápadt színek sokadalma,
ez alig élesebb közegben, élesen:
elszánt kis pontocskák csatasora:
cink-, ólom-, kréta-fehérség,
gipsz-, tej-, penész-szín s patyolat;
s viseli mind tulajdon jellegét:
sokszólamúan és pontosan,
fényes és pettyezett halmokban
a nyomok halotti torán.
 
III
a majdnem-semmi és a semmi között
védi magát s fehéren kivirít a cseresznye.