Goethe, Johann Wolfgang von: Kurz und gut

Sollt ich mich denn so ganz an sie gewöhnen?

Das wäre mir zuletzt doch reine Plage.

Darum versuch ichs gleich am heutgen Tage

Und nahe nicht dem vielgewohnten Schönen.

Wie aber mag ich dich, mein Herz, versöhnen,

Daß ich im wichtigen Fall dich nicht befrage?

Wohlan! Komm her! Wir äußern unsre Klage

In liebevollen, traurig heitern Tönen.

Siehst du, es geht! Des Dichters Wink gewärtig,

Melodisch klingt die durchgespielte Leier,

Ein Liebesopfer traulich darzubringen.

Du denkst es kaum, und sieh, das Lied ist fertig!

Allein was nun? – Ich dächt: im ersten Feuer

Wir eilten hin, es vor ihr selbst zu singen.

Hát úgy megszokjam azt az együttlétet,

Hogy leigázzon, mint a gyáva szolgát?

Azért se! Még ma megteszem a próbát,

Kerűlöm őt, küszöbjén át se lépek.

De szívem, mint békítselek ki téged,

Hogy kérdezetlen vetek ily adót rád?

Tudom már! Szerzünk bús szerelmi nótát,

Fájdalmunkból csinálva kedvességet.

Lám, megy! Nogatni nem is kell a táltost

Magad, szivem, lettél hangos kobozzá

S az ígék szállnak, édes tömjén-füstként.

Kész a szerelmi dal. Mi légyen hát most?

Első hevemben kedvem lenne, hozzá

Sietni s néki eldanolni tüstént.