Grünbein, Durs: Meditációk Descartes nyomán (Meditation nach Descartes in Hungarian)

1
In welchem schneebedeckten Jahrhundert, mit Fingern
Steif auf bereifte Scheiben gemalt, erschien dieser Plan
Zur Berechnung der Seelen?
                                  Was so lange ein Hauch war
Vor getrübten Augen, ins Dunkel gesenkter Stirn,
Hing nun als glitzernder Tropfen in der Gewitterluft
An einem Brustkorb, aus Zweigen geformt.
Saubere Schnitte legten den Blutkreislauf frei
In den Armen des Schächers, am Hals des Gehenkten
Das hydraulische Wunderwerk. Endlich
Gehorchten Betrug und Verrat geometrischer Form.
                                  Zwischen den Armen
In Klammern gesetzt, war der Kopf ein gesichertes Ziel
Für den göttlichen Anschlag, den kosmischen Staub.
Landschaft und Denken und Ich, alles lief auseinander.
 
 
2
Einen Körper zerstören ist leicht, kinderleicht.
Es genügt eine Zeichnung, ein Entwurf, der zerreiβt
Die Gewebe, den hauchdünnen Fallschirm Lunge, das Herz,
Lange im voraus.
                         Methodisch, mit Klingen und Nadeln,
Rückt Tod nun zu Leibe, dringt in Hohlvenen ein,
Öffnet Klappen, Ventile, näht die Schädel hinter sich zu.
In einer Fischblase gefangen, ein Novize der Melancholie,
Blaβ vom Sezieren, wirft sich der Wundarzt, der Anatom
Vor Spiegeln in Positur. Ganze Zimmer verschwinden
Im Sog einer Bauchhöhle, einer erbrochenen Schläfe.
Ein Thermometer, eingeführt in den Schlund, eine Gabel
Wird zum todlichen Werkzeug. Doch das beweist nichts
Gegen die Wiederkehr alter Träume auf rissiger Leinwand,
Das Arkadien des Unbewuβten auf dem morschen Brokat
Goldener Gobelins.
                           Etwas schlägt zu, und es bleibt
Das geheime Indiz, dieses vorletzte, letzte
Bild auf dem Augenhintergrund nicht.

1
Melyik hófedte évszázadban, merev ujjakkal
Deres ablaktáblákra rajzolva, merült fel ez a terv:
Megtervezni a lelket?
                           Ami oly sokáig csak lehelet volt
Az elszomorodott szem előtt, a homályba lehajtott homlokon,
Függött most, mint csillogó cseppek a zivatar
Levegőjében egy ágakból font mellkason.
Tiszta metszetek tárták fel a vérkeringést
A lator karjában, az akasztott nyakán pedig
A hidraulikus csodaművet. Végre a csalás
És az árulás geometriai formákba rendeződött.
                           A karok
Zárójelében a fej biztos célja
Az istenek csapásának, a kozmikus pornak.
A táj és a gondolkodás és az Én, futnak szerteszét.
 
2
Könnyű szétrombolni egy testet, gyerekjáték.
Elegendő egy rajz, egy vázlat, amely szétszálazza
A szöveteket, a tüdő leheletfinom ejtőernyőjét, a szívet,
Jó előre.
            Módszeresen, pengékkel és tűkkel,
Közelít a halál a testhez, benyomul az üres vénákba,
Nyit billentyűket, szelepeket, a koponyát összevarrja maga mögött.
Egy halhólyagban fogva tartva, a melankólia novíciusa,
Sápadtan a boncolástól, a seborvos, az anatómus
A tükrök előtt pozitúrába vágja magát. Egész szobák tűnnek el
Egy hasüreg, egy betört halánték szívásában.
Egy gégébe bevezetett hőmérő, egy villa
Gyilkos eszközzé válik. De ez mégsem bizonyít semmit
A régi álmok visszatérése ellen a szakadozott lenvásznon,
A tudattalan Árkádiája ellen az aranyozott gobelin
Szétmálló brokátján.
             Valami odacsapódik, és nem marad ott
A titokzatos indicium, ez az utolsóelőtti, az utolsó
Kép a szemfenéken sem.