Orcád egészen ellopták az álmok.
Remegve néztem, néma ámulatban.
S csak felmerült egy másik éj, midőn
magamat igy egészen átaladtam
a holdnak és a drága völgynek, ott,
hol a kopár lejtőkön szanaszerte
sovány fák álltak s köztük lassudan
s alacsonyan kis ködfelhők lebegtek,
s a csenden át mindig tajtékosan
ragadta mindig idegen vizét
a vad folyó - ez mind, hogy felmerült!
Hogy felmerült! Mert akkor mindezeknek
a szépségeknek - meddőn s hasztalan -
úgy adtam át magam nagy vágyban én,
mint most hajadnak adom át magam,
s e fénynek itt, szemöldököd ivén!