Krolow, Karl: Távoli hajlat (Krümmung der Ferne in Hungarian)

Krümmung der Ferne
Blicken entzogen,
Wie ich sie gerne
Fasse als Jenseits:
 
Landschaft mit Schiffen,
Heiter in Bäumen,
Wimpeln mit Pfiffen,
Seefahrerblusen.
 
Leicht aus Gedanken
Mittags errichtet:
Meer, dessen Flanken
Unruhig schlagen.
 
Rötliche Schuppen
Glänzen am Strande.
Tanz von Schaluppen
Unter dem Winde.
 
Krümmung der Ferne!
Arglos dahinter
Zärtliche Ahnung,
Land ohne Winter,
 
Spiele der Wärme,
Torsen im Laube,
Hell, ohne Alter;
Während der Glaube
 
Aufsteigt im Rauche:
Unschuld der Schwebe,
Aus Luft und Anmut
ein Loses Gewebe...

Távoli hajlat,  
szemtől is rejtve,
tudni akarlak  
túlnani tájnak:
 
tájkép hajókkal,         
mosolygó fákkal,       
füttyel, zászlókkal,    
tengerész-blúzzal.      
 
Csak úgy kipattan     
a Délnek agyából:      
a nyughatatlan           
verdeső tenger.          
 
Pikkelyét hányja        
vörös fövenyre,         
dereglyék tánca         
kereng a szélben.       
 
Távoli hajlat!  
Mögötte gyöngéd      
sejtés marad csak       
a föld, hol nincs tél.   
 
Melegség, játék,        
a lomb közt szobrok,
se kor, sem árnyék     
s mint egy füstoszlop,
 
ártatlan lengés,
a hit száll ottan
légből és bájból
lazára róttan...