Mörike, Eduard: A Rajna zuhataga (Am Rheinfall in Hungarian)

Halte dein Herz, o Wanderer, fest in gewaltigen Haenden!
Mir entstuerzte vor Lust zitternd das meinige fast.
Rastlos donnernde Massen auf donnernde Massen geworfen,
Ohr und Auge wohin retten sie sich im Tumult?
Wahrlich, den eigenen Wutschrei hoerete nicht der Gigant hier,
Laeg er, vom Himmel gestuerzt, unten am Felsen gekruemmt!
Rosse der Goetter, im Schwung, eins ueber dem Ruecken des andern,
Stuermen herunter und streun silberne Maehnen umher;
Herrliche Leiber, unzaehlbare, folgen sich, nimmer dieselben,
Ewig dieselbigen – wer wartet das Ende wohl aus?
Angst umzieht dir den Busen mit eins, und, wie du es denkest,
Ueber das Haupt stuerzt dir krachend das Himmelsgewoelb!

Vándor, szívedet itt vas kézzel tartsd üregében,
mert gyönyörében imént majd kiszökött az enyém.
Vad dörgő tömegek hullnak dörgő tömegekre,
hőköl a szem meg a fül, és menekülni kiván;
önnön üvöltését nem hallná itt a gigász sem,
szirtek közt, égtől sújtva feküdne alant.
Egymás sarkában, szinezüsten rázva sörényük,
égből szállt paripák szöknek a szirten alá,
számtalan újszerű forma nyüzsög, nincs egy se hasonló,
mégis mind ugyanaz - számba ugyan ki veszi?
Kebledet aggodalom lepi, hogy míg rebben a pillád,
nagy remegéssel a menny boltja fejedre szakad!